Kövér szerint a kommunista Pozsgay jobb köztársasági elnök lett volna, mint az 56-os elítélt Göncz

POLITIKA
2019 december 03., 06:52

“Innen visszanézve azt mondanám, hogy Pozsgay Imre nem lett volna rosszabb köztársasági elnök, mint Göncz Árpád” 

- mondta Kövér László házelnök a köztévé “Ez itt a kérdés” című műsorában, sőt ezt azzal fejelte meg, hogy a nemzeti érdekek védelme szempontjából szerinte egészen biztosan jobb lett volna, hogyha ő lett volna a köztársasági elnök és nem Göncz Árpád.

Fiatalabb olvasóink kedvéért: a vértelen, nagyobb tüntetésekben sem bővelkedő magyar rendszerváltás legerőteljesebb politikai akciója az volt, amikor a Fidesz és az SZDSZ, vagyis az akkori liberális ellenzék, szembefordulva az kommunista állampárttal lepaktáló MDF-fel, sikerre vitte az úgynevezett négyigenes népszavazást. Ennek az volt a célja, hogy a paktumot megakadályozva ne Pozsgay Imre, az elnyomó kommunista állampárt egyik vezetője legyen a szabad Magyarország első köztársasági elnöke. A népszavazás eredményeképp az elnököt végül az első szabadon választott parlament választotta meg. Ekkor már az MDF sem egy kommunistát, hanem az 56 után életfogytiglani börtönre ítélt szabadságharcos írót, az SZDSZ-es Göncz Árpádot jelölte.

Kövér interjújának azonban voltak a kommunista politikus támogatásánál sokkal meglepőbb részei is. (Pozsgay ugyanis, több más állampárti figurához hasonlóan időközben fideszes lett.) A Fidesz alapítója szerint ugyanis a magyarok ma hasonlóan viszonyulnak a demokráciához, mint a Kádár-rendszer utolsó másfél-két évtizedében az elnyomó diktatúrához. Ami azt jelenti, hogy a fideszes házelnök szerint a magyarok nem érzik magukénak a fideszes államot és rendszert, gátlástalanul kihasználják a kiskapukat és ha lehetséges, kijátsszák a szabályokat.

“a reflexekben, a gondolkodásmódban lévő rendszert (…) sajnos továbbvittük, és ennek (…) mind a mai napig nyögi a súlyát a magyar társadalom”

- fogalmazott Kövér.

(via 24.hu)