Mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemst

gazdaság
2019 december 10., 15:39

Mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot Jászai Gellért informatikai vállalkozása, a 4iG. Mint írják, a tárgyalási folyamat lezárását követően a 4iG kezdeményezésére a vállalatok úgy döntöttek, hogy visszalépnek az ügylettől, amit idén nyáron jelentettek be.

„Nehéz, de megfontolt döntést hoztunk" - idézi a közlemény Jászai Gellértet, a 4iG vezérigazgatóját. A Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor pedig azt írta, hogy cége vélja változatlan, "ügyfeleinknek mindig a legjobb minőségű, integrált szolgáltatásokat nyújtani a legjobb hálózaton".

A két cég azt is jelezte, hogy továbbra is keresik az együttműködés és a partnerség lehetőségét.

A T-Systems felvásárlása százmilliárdos nagyságrendű ügylet, amit a legfelsőbb politikai vezetés hozzájárulása nélkül aligha lehetett volna lebonyolítani. Már csupán abból, hogy a T-Systemsre Jászai adhatott ajánlatot, arra lehetett következtetni, hogy az Orbán Viktor körül kialakult üzleti körökön belüli hatalmi játszma része lehet a felvásárlás: Jászai pár héttel a T-Systems felvásárlásának bejelentése előtt szerzett befolyásoló tulajdont az addig Mészáros Lőrinc felügyelete alatt álló 4iG-ben, erről Rényi Dániel kollégám írt bővebben.

A Portfolio szerint tárgyalások megszüntetéséről szóló hír piaczárás után érkezett, azonban a 4iG részvényei a BÉT-en kedden 10%-os esést szenvedtek el. Vagyis könnyen lehet, hogy bizonyos pletykák már a hír megjelenése előtt kiszivárogtak a piacon.