Először jutott el bíróságig homoszexualitásuk miatt letartóztatott férfiak ügye Nigériában

külföld
2019 december 11., 17:56

47 ember áll bíróság elé Nigériában egy most kezdődő tárgyaláson. Mindannyiuk ellen homoszexuális vonzalom demonstrálása a vád, és mindannyian tagadják bűnösségüket, de ha a bíróság ezt nem fogadja el, akkor akár 10 év börtönt is kaphatnak. A férfiakat 10 társukkal (akik nem állnak bíróság elé) együtt tavaly vették őrizetbe Lagos Egbeda negyedében egy hotelben, ahol a rendőrség szerint melegpartit tartottak, ők viszont azt mondják, csak születésnapot ünnepeltek.

Őrizetbe vételük óta legtöbbjük börtönben volt, mert, bár óvadék ellenében távozhattak volna, az 500 ezer nairás azaz kb. 411 ezer forintos óvadékot kevesen tudták kifizetni.

A tárgyalás hónapokig is elhúzódhat.

Goodluck Jonathan korábbi (kalapban), aki aláírta a melegek vegzálását megalapozó törvényt és Mohammadu Buhari jelenlegi elnök és korábbi katonai diktátor.
photo_camera Goodluck Jonathan korábbi (kalapban), aki aláírta a melegek vegzálását megalapozó törvényt és Mohammadu Buhari jelenlegi elnök és korábbi katonai diktátor. Fotó: AFP PHOTO /STRINGER

Ez az első eset, hogy bíróság elé kerül Nigériában olyan, amiben a 2014-ben hatályba lépett, homoszexuális kapcsolatokat tiltó törvény jelenti a vád alapját. A Guardian szerint a nigériai melegeket gyakran vegzálja és elzárja a rendőrség a törvényre hivatkozva, de tárgyalásig sosem jut el az ügy, némi kenőpénzért mindig elsikkad a dolog.