Simonka: Elindultunk haza

POLITIKA
2020 január 16., 19:16
comments 32

Csütörtökön véget ért a Fővárosi Törvényszéken a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Simonka György büntetőperének háromnapos előkészítő tárgyalása, ami után májusban kezdődhet meg az ügy érdemi része - írja a 24.hu. Simonka egyre nagyobb bajba került, ugyanis az ügy 33 vádlottja közül 8 beismerő vallomást tett. Ebből 4-et nem fogadott el a bíróság, a másik négy azonban még terhelő is Simonkára nézve, B. P. A. és H. A. felszámolóbiztosok ugyanis azt vallották, hogy személyesen Simonkával tárgyaltak arról, hogyan jöhetnének ki ők is és Simonkáék is a lehető legjobban a képviselő irányítása alatt álló cég felszámolásából.

Simonka György a Facebookon osztotta meg gondolatait a tárgyalásról, hosszú posztjában azt írta, hogy a beismerő vallomást tévő vádlottak alkut kötöttek az ügyészséggel.

„Szerintem a megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására próbáltak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt” - írta a posztban a politikus, aki korábban is utalt már arra, hogy a vádlottakat megfélemlítette az ügyészség.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.