Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat tájvédelmi területen Mészáros Lőrinc két homokbányát

POLITIKA
2020 január 17., 19:52

Az RTL Klub Híradójának kamerája előtt vázolta fel a Mészáros és Mészáros Kft. képviseletében eljáró cég vezetője, hogy 

hogyan nyithat tájvédelmi területen két homokbányát Mészáros Lőrinc cége Tiszakóród mellett. 

A felcsúti vállalkozó érdekeltsége még tavaly áprilisban nyerte el a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán épülő árapasztó tározó kivitelezését, a kalkulált árnál 7 milliárd forinttal többért, mintegy 26 milliárd forintért. Mészárosék a gátépítéshez szükséges homokot nem vennék, inkább maguk termelnék ki. Bökkenő, hogy mindkét tervezett helyszín tájvédelmi, Natura 2000 területen fekszik, az egyik érinti a Szatmár-Bereg különleges madárvédelmi területet is, és a jogszabályok tiltják a bányanyitást ezeken a területeken. 

Mivel a hatóság így nem adna engedélyt, az engedélyezési eljárás felfüggesztését kérik hat hónapra, 

mondta a Mészárosékat képviselő cég vezetője. 

link Forrás

Ez idő alatt elképzelhető, hogy 

a minisztérium és az illetékes hivatalok átminősítik a területet Mészárosnak kedvezőre.