Rétvári Bence szerint a gyöngyöspatai pert indító alapítvány akadályozza a békés egymás mellett élést

POLITIKA
2020 január 17., 16:08

A gyöngyöspatai romákat képviselő az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány azért kért pénzbeli kártérítést, hogy "a szegregációra hivatkozva lejárassa Magyarországot a nemzetközi színtéren," mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az MTI beszámolója szerint Rétvári Bence kijelentette, hogy a szegregáltan oktatott gyerekek kártérítéséért pert indító szervezet 

"tevékenysége csak arra alkalmas, hogy nehezebbé tegye romák és nem romák együttélését, és akadályozza a békés egymás mellett élést."

A kormánypárti politikus ismertette, hogy a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletének, a százmillió forint megfizetésének, a tankerület és az önkormányzat a határidőig nem tett eleget. 

"A kormány elismeri, hogy a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekeknek jár a kártérítés, de az emberek igazságérzetét és a több mint hatvan érintett sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg,"

mondta. Rétvári szerint a "gyerekek érdekét az szolgálja, ha nyelvi, informatikai képzésben, szakképzésben részesülnek, ha segítséget kapnak beilleszkedési nehézségeik leküzdéséhez és a trauma feldolgozásához."

Igazságtalan

A Debreceni Ítélőtábla összesen 99 millió forintot ítélt meg azoknak a romáknak, akiket 2004 és 2017 közt szegregáltan oktattak a helyi általános iskolában. Ez konkrétan azt jelentette, hogy külön osztályba kellett járniuk, nem vitték őket osztálykirándulni, nem vehettek részt az úszásoktatáson, és nem ugyanúgy tartották nekik a tanórákat. 

Orbán Viktor múlt héten igazságtalannak nevezte, hogy „egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”.