Putyin ellenzi a korlátlan elnöki ciklust ;-)

külföld
2020 január 18., 18:50

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, ellenzi azt az elképzelést, hogy az ország vezetője korlátlan ideig maradhasson tisztségben, ahogyan az egykor a Szovjetunióban volt.

Putyin erről egy II. világháborús veteránokkal tartott találkozón beszélt Szentpéterváron, pár nappal az után, hogy olyan alkotmánymódosításokra tett javaslatot, amik – mint azt az AP amerikai hírügynökség megjegyzi – segíthetnének neki a hatalomban maradni azután, hogy 2024-ben lejár a hivatali ideje.

A találkozón az egyik veterán azt javasolta, ne legyen korlátozás az elnök hivatali idejére vonatkozóan, mire Putyin azt mondta: nagyon zavaró lenne visszatérni az 1980-as évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.

Az AP szerint bizonytalanság övezi Oroszország jövőbeli politikai irányvonalát azóta, hogy az elnök szerdán a törvényhozás két háza előtt elmondott éves beszédében olyan alkotmánymódosításokat javasolt, amik lehetővé teszik a törvényhozók számára a miniszterelnök és a kabinet tagjainak kinevezését. Ezzel a felhatalmazással jelenleg az elnök rendelkezik.

Megfigyelők szerint a parlament és a kabinet jogköreinek növelésével, illetve az elnök jogköreinek megkurtításával Putyin megismételheti azt a stratégiát, amit korábban alkalmazott, hogy a hatalomban maradjon, amikor is átült a miniszterelnöki székbe.

Putyin 2000-ben lett először elnök, majd 2008-ban miniszterelnök, mivel az alkotmányos korlátozások nem tették lehetővé, hogy az egymást követően harmadszor is államfő lehessen. Putyin kormányfői ideje alatt az elnök Dmitrij Medvegyev volt, akit széles körben Putyinnál kevésbé befolyásosnak tartottak.

Medvegyev, aki Putyinnak az elnöki tisztségbe való visszatérése után miniszterelnök lett, szerdán benyújtotta a lemondását, miután Putyin beszédében a kormányzati rendszert érintő alkotmánymódosításokat terjesztett elő. A helyére az elnök Mihail Misusztyint, a Szövetségi Adószolgálat vezetőjét nevezte ki, aki az AP szerint miniszterelnökként valószínűleg nem fog „független utat követni”. (MTI)