Az Eötvös és az Apáczai gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen

oktatás
2020 február 13., 19:10

Az iskolai rangsorok szerint az egyik legjobb magyar középiskola a budapesti Eötvös József Gimnázium: 2019-ben országosan a második legjobb volt, Budapesten pedig az első. A gimnázium tanárai az alábbi nyilatkozattal tiltakoznak a január 31-én közzétett NAT-módosítással kapcsolatban:

„Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki a Magyar Közlönyben 2020. január 31-én megjelent Nemzeti Alaptanterv-módosítással kapcsolatban.

Indokaink:

  1. A megjelent szöveg nem széleskörű szakmai egyeztetéssel készült. Készítői nem vették figyelembe sem a pedagógiai szakemberek, sem a tanárok, sem a szakmai szervezetek, sem a tudományos kutatók, sem a művészetekkel alkotó módon foglalkozók véleményét. Az erőltetett tempójú bevezetés megfosztja az iskolákat a tananyagtartalmak és módszerek tényleges átgondolásától, az alkotó pedagógiai munkától.
  2. A tanterv a tanulók és a tanárok terhelésének csökkentését ígéri, ezzel szemben mindkét oldal terheinek növekedésével jár.
  3. A tanterv nem a modern egyéniség- és képességfejlesztő pedagógiát támogatja, hanem az általa preferált kánonok minél teljesebb elsajátítását.
  4. A tanterv a tanulás legfőbb célját, az önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását, a művelődés segítségével elérhető örömszerzést, a személyiség kiteljesítését, a felnövekvő nemzedék harmonikus, szabad életet élő polgárokká válását nem szolgálja.
  5. A megtanítandó anyag részletezésében és konkretizálásában túlmegy az alaptanterv műfajára jellemző szinten, és keret- vagy helyi tantervbe illő megkötéseket fogalmaz meg; így a kívánatosnál lényegesen kevesebb teret enged a tanár választásainak, döntéseinek, ez pedig súlyosan csorbítja a tanárok önállóságát, szakmai meggyőződésük érvényesítésének lehetőségét.

Csatlakozunk a magyartanárok képzésében felelős intézmények nyilatkozatához, és egyetértünk az eddig NAT-kritikát megfogalmazó kollégáinkkal.”

A szintén erős oktatási intézmény hírében álló ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium szaktanárai és kollégiumi nevelőtanárai is nyílt levélben tiltakoznak a módosítottnak nevezett NAT bevezetése ellen. Azt írják, az új NAT-ot jelenlegi formájában nem tartják bevezethetőnek, így nem is fogadhatják el. Az aláírók csatlakoznak a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium nyílt levelének aláíróihoz. Így indokolják a tiltakozást:

1. Nem akarjuk megtéveszteni a szülőket és a gyerekeket.
A bevezetés időzítése abba a helyzetbe kényszerített minket, hogy meghirdetett képzéseinkre jelenleg is felvételiző diákjaink és szüleik a nekik korábban megígértekkel szemben nem tudják, hogy milyen könyvekből, milyen óraszámban, milyen tárgyakat, milyen tagozatokon fognak tanulni.

2. Nem nézhetjük tétlenül a természettudományos oktatás tudatos elsorvasztását.
Szakmailag vállalhatatlannak tartjuk a természettudományos tantárgyak óraszámainak drasztikus csökkentését. A NAT kijelenti, hogy a magyar gimnáziumok ezentúl kémiából és földrajzból nem készítenek fel a középszintű érettségire sem, hiszen ezen tárgyak kötelező óraszáma nem éri el a jogszabályban meghatározott két éven át tartó heti két tanórát. Abszurdnak és nevetségesnek tartjuk, hogy a természettudományos tantárgyak többé nem épülnek egymásra, hanem az első két évre lettek bezsúfolva. Így olyan ismereteket kellene egyes természettudományos tárgyakból tanítanunk, amelyekhez nem állnak rendelkezésre a megfelelő előzetes ismeretek. Kémiai alapok híján kellene a diáknak a biokémiát megértenie biológiaórán, hiányos matematikai ismeretekkel kellene helytállnia fizikából. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a természettudományos tanárképzés támogatása, a tanári pálya presztízsének helyreállítása helyett az országot sújtó tanárhiány ezerszer letagadott problémáját adminisztratív eszközökkel próbálják elkenni.

3. Nem fogadunk el egy elavult oktatási szemléletet.
Az új szabályozás a kompetenciák, a diákok fejlesztése helyett a hangsúlyt a száraz anyagok bebifláztatására helyezi. Úgy csökkennének az óraszámok a természettudományos tárgyakból valamint magyar nyelv és irodalomból, hogy a tananyag mennyisége alig változott, esetenként nőtt, így az elvárt megfigyelési, kísérleti, projektszemléletű oktatásra reálisan nincs mód, valamint nincs lehetőség az egyes témakörökben való elmélyülésre sem.

4. Nem akarjuk a diákokat átgondolatlan, tartalmilag üres órákkal terhelni.
A digitális kultúra néven átformált, többszörösére emelt óraszámú új tantárgy bevezetéséhez számos iskolában nincs sem elegendő tanterem, sem elegendő számítógép, sem informatikatanár. A rendkívül fontos digitális kompetenciák megcsúfolásának tartjuk, hogy a tantárgy megnövekedett óraszámához írt bővített tananyagát súlytalan pontokkal, a XXI. század gyermekeit nem ismerve töltötték ki, mint például digitális applikációk mobiltelefonra való letöltése – a gimnáziumi évfolyamokon.

5. Nem akarunk igazságtalan érettségit.
A jelenleg 8. osztályos diákok egységesen az új NAT szerint fognak érettségizni. Ez érinti azokat is, akik még nem a módosított NAT szerint tanulnak. Az új tantervet felmenő rendszerben, 1., 5., 9. osztályban vezetik be, kivéve a hat évfolyamos gimnáziumokat, ahol erre 7. osztálytól van lehetőség. Így a jelenleg hat évfolyamos gimnáziumba járó 7. és 8. osztályos diákoknak az új NAT szerint kell majd érettségizniük, miközben óraszámaik és elsajátítandó tananyaguk a NAT korábbi verziójához igazodik: nem azt tanulják tehát, amiből érettségizni fognak. Ez felháborító és elfogadhatatlan.

6. Nem fogadunk el egy alaptörvény-ellenes NAT-ot.
»Magyarország védi a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanulás és a tanítás szabadságát.« (Magyarország Alaptörvénye, X. cikk)
A diákközpontúnak és nagyobb szabadságot biztosítónak bemutatott NAT valójában minden eddiginél kötöttebb, a diákok igényeit, az intézmények arculatát teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. A kortárs irodalom teljes nélkülözésével elidegeníti a gyermekeket az olvasás élményétől és saját jelenüktől, korlátozza az iskolák lehetőségeit a művészeti képzésben, a természettudományos szakismereti követelmények végtelenül részletes taglalásával megfosztja a diákokat az élményszerű tanulástól, a tanárokat pedig a szabad, a diákjaik igényeit valóban figyelembe vevő oktatástól.

A diákok érdekében, a tanulás és a tanítás szabadságának szellemében minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezeket a változtatásokat ne vezessék be. Egy új NAT kidolgozásához készséggel felajánljuk ingyenes szakmai segítségünket.

Diákjainkat továbbra is szabadon, a sikeres érettségi vizsgára felkészítve, a különféle társadalom-, bölcsészet- és természettudományok szeretetére, művelésére ösztönözzük, valamint képességeik kibontakoztatására, a nemzet és az emberiség szeretetére neveljük.”

Korábban a miskolci Herman Ottó Gimnázium közölte, hogy társadalmi konzultációt kezdene a NAT-ról. Először a Magyartanárok Egyesülete és a Történelemtanárok Egylete fejezte ki a tiltakozását a NAT, de főleg a magyar nyelv és irodalom meg a történelem tantárgyak tantervének tartalma ellen, majd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezésében indult facebookos akció: egyénileg, tiltakozó szelfiket posztolva követelték tanárok az új alaptanterv visszavonását.