Az épülő Tesla-gyár miatt 92 hektárnyi erdőt vágnának ki Berlin mellett, de egy német bíróság most közbelépett

külföld
2020 február 16., 18:25

Egy német bíróság felszólította a Teslát, hogy azonnal fejezzék be annak a Berlin közelében fekvő erdőnek a kivágását, melynek helyére az első európai autó- és akkumulátorgyárukat szánják. 

photo_camera A Gigafactory leendő helyén Fotó: BRITTA PEDERSEN/dpa Picture-Alliance/AFP

Az amerikai autógyártó novemberben jelentette be, hogy az első Gigafactory a Brandenburg tartományban lévő Grünheide-ben épül majd fel, nem messze a német fővárostól. 

Ugyan az állami környezetvédelmi hatóság engedélyt adott a gyár építéséhez szükséges 92 hektáros erdő kiirtására, a gyár még nem kapta meg az építési engedélyt azaz Elon Musk vállalata úgy kezdte meg a terület 'megtisztitását', hogy még nincs is meg az összes engedélyük.

A bíróság vasárnapi közleménye szerint azért szólították fel a Teslát a fakivágások leállítására, mert már csak mindössze három napnyi munka lenne kivágni a maradék erdőt, miközben a bíróság még nem döntött azzal a beadvánnyal kapcsolatban, amit környezetvédő szervezetek adtak be a favágások ellen. 

És a bíróság nem szeretné, hogy a Zöld Liga által beadott inditványról úgy kéne döntsenek, hogy közben annak kimenetele már gyakorlatilag lényegtelen lenne. 

Kereszténydemokrata és FDP-s politikusok már jelezték, hogy komoly károkat okozna egy olyan döntés, amely azt a látszatot kelthetné, hogy Németország nem egy olyan hely, ahol könnyen lehet vállalkozni. (Guardian)