Eszenyi Enikő jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete

kultúra
2020 március 12., 20:02

Csütörtök este a Vígszínház igazgatója volt az ATV Spiriten futó Húzós vendége, ahol majdnem egy órán át beszélgetett Rónai Egonnal a színházról és az őt ért vádakról.

A meglehetősen zavaros, és a nyolcvanas éveket idéző, ténibácsizós (Páger Antal), évázós (Ruttkai Éva) és csámpizós (Gáspár Sándor) beszélgetésben Eszenyi Enikő nem igazán válaszolt az őt ért vádakra, inkább arról beszélt, milyen jó a Vígszínház, és milyen színes volt az ő pályája. 

A műsorban Rónai Egon igyekezett megtudni, pontosan hogyan is történt a szavazás, ahol 96 százalék szavazott ellene, de sok újdonság nem derült ki a dologról. Eszenyi szerint nem is volt szavazás, szerinte a társulatnak 400 tagja van a dolgozókkal együtt, „akárhogy számolok, a 400-nak nem 113 a 96 százaléka” - mondta.

Eszenyi szerint lejáratókampány zajlik ellene.  

„Igen, valami mocorog a mélyben, ami azért érdekes, mert adok egy nyilatkozatot egy portálnak, ami megjelenik a meghallgatásom előtt egy nappal, utána egy nappal ugyanezen a portálon megjelenik egy lejárató cikk egy olyan dologról, egy rendezőnő nyilatkozata, aki 10 évvel ezelőtt dolgozott ott és egy másiké, aki hat hónapig dolgozott ott, és másnap este olyan kollégák, akik régen voltak a tagok, szóval bennem is kérdéseket vet fel, hogy egy nappal a meghallgatásom előtt miért? Nagyon furcsa egybeesés” - mondta. „És innentől kezdve minden nap van egy megjelenés. Szerintem most is írják a következőt”. Rónai kérdésére, hogy szerinte ki szervezi ezt az állítólagos lejáratókampányt, nem igazán válaszolt.

Állította, nem olvasta, mit mondott róla Kovács Patrícia, de miután a műsorvezető elmondta neki, a színésznő azzal vádolta, nem engedte el máshova egy főszerepre, azt mondta, aki egy színházban le van szerződtetve, oda tartozik, onnan kapja a fizetését.

Ezután már főleg csak a Vígszínház jelenéről és teltházas előadásokról beszélt, és amikor Rónai rákérdezett, fiatal kollégái, akik elvileg őt támogatják, miért nem állnak ki mellette, azt felelte, nem szeretné, ha ezek a színművészek bepiszkolódnának. De mindenki elolvashatja a színház honlapján, hogy kik állnak ki mellette.

Arról, hogy Stohl András is ellene fordult, szintén zavaros választ adott, amelyben arról beszélt, mindenki ismeri a színész előéletét, de ezt nem fejtette ki bővebben, csak annyit mondott, reméli, a jövőben is együtt fognak még játszani.

Eszenyi úgy érzi, azért van nehéz helyzetben, mert női vezető, tőle nehezebben fogadnak el bármit, az ENSZ legfrissebb, erről szóló jelentésére is hivatkozott.

vizsgálatról, melyet ügyében a főváros kezdeményezett, annyit mondott, áll elébe. 

„Játszottam már Szent Johannát, ahol megégettek a máglyán, de a legvégén a Mennyben azt mondta mindenki, hogy kis Johanna jó lesz ez így, igazad van” 

- zárta mondandóját.

Miközben az adás lement, megszólalt Börcsök Enikó és Halász Judit is az ATV-nek.

„Egyáltalán nincs jó hangulat és az sem igaz, hogy hozzá bármikor be lehet kopogtatni és bármikor el lehet mondani a véleményünket"- ezt a színház tagja, Börcsök Enikó mondta, Halász Judit pedig, aki benne volt a Túl a Maszat-hegyenben, amiben a korábban megszólat Néder Panni rendezőként vett részt, azt mondta, rossz hangulat volt a próbákon.

Az Eszenyi ellen induló vizsgálat kapcsán azt mondta, hogy amikor Marton László ellen vizsgálat indult, akkor a Vígszínházban, és a Színművészeti Egyetemen is felfüggesztették a rendezőt. Szerinte ha most elindítanak egy vizsgálatot, akkor az a normális és demokratikus, ha Eszenyit ugyanúgy felfüggesztik, mint annak idején Martont.

Börcsök azt mondta: betelt náluk a pohár és nincs más módjuk, most tudnak szólni.