Baltával, vasvillával támadtak a borsodi rendőrökre, az egyik gyanúsított azt mondta, koronavírusos

bűnügy
2020 március 22., 14:11

Csütörtök délután két encsi rendőr jelent meg egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, mivel a bejelentés szerint egy fiatal férfi késsel másokra támadt. A debreceni törvényszék közleménye szerint, amikor a járőrök kiszálltak a házához, a 21 éves férfi szidalmazni és fenyegetni kezdte őket.

Az udvaron lévők közül az egyik gyanúsított kijelentette, hogy a rendőrök senkit nem fognak elvinni, mire azok felszólították, hogy ne akadályozza az intézkedést. Ennek ő nem tett eleget, ehelyett megragadta az egyik rendőr karját, és megpróbálta eltolni a 21 éves fiútól. A rendőrök könnyfakasztó gázt alkalmaztak vele szemben, ami miatt egy másik férfi ágvágóval a kezében számon kérte az egyenruhásokat, akik erősítést kértek a helyszínre, annak kiérkezéséig pedig az utcán várakoztak. 

Két gyanúsított folyamatosan szidalmazta a rendőröket, egyikük magához vett egy vasvillát is, amivel a rendőrök irányába szaladt, azt azonban a jelenlévők kicsavarták a kezéből. Egy másik gyanúsított baltát vett a kezébe, és azzal futott a rendőrök irányába, azonban a családtagok azt is elvették tőle, majd egyikük betontömböt dobott a rendőrök irányába. 

„Az intézkedés során a 25 éves gyanúsított a rendőröknek azt állította, hogy koronavírussal fertőződött, amivel elmondása szerint azt volt a célja, hogy ennek hatására nem fogják őt előállítani.”

A bíróság a letartóztatásról szóló végzésében rámutatott: a gyanúsítottak tisztában voltak azzal, hogy a kormány az ország egész területére vészhelyzetet hirdetett ki, és ezen helyzetben különösen fontos, hogy az állampolgárok a hatóságok, így különösen a rendőrség utasításait fegyelmezetten tartsák be.

A Debreceni Járásbíróság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt távmeghallgatás útján március 22-én elrendelte négy férfi letartóztatását egy hónapra. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy a négy gyanúsított - a büntetés lehetséges nagyságára tekintettel - megszökne, elrejtőzne. Hárman közülük büntetett előéletűek, míg a negyedik más szándékos bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll. 

A végzés ellen a gyanúsítottak és a jelen lévő védők fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

(A címlapi kép illusztráció, 2016-ban tette közzé a police.hu.)