A kormány visszavonja a polgármestereket gyámság alá helyező törvényjavaslatot

POLITIKA
2020 április 01., 14:12

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától - nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

Szerda reggel derült ki, hogy  Semjén Zsolt péntek este benyújtott egy törvényjavaslatot, ami többe között úgy változtatna a katasztrófavédelmi törvényen, hogy a veszélyhelyzetben gyakorlatilag elvette volna a polgármesterek önálló döntési lehetőségét. A jelenlegi katasztrófavédelmi törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületek vagy a fővárosi közgyűlés hatásköreit a polgármester, illetve a főpolgármester gyakorolja. 

De ezt a részt Semjén módosítója most úgy alakította volna át, hogy az ilyen döntéshez szükséges lett volna a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása is. 

A javaslatot komoly felháborodás fogadta, több ellenzéki polgármester is kifogásolta az ötletet, illetve arról beszéltek, hogy ez nagyon lelassíthatja az önkormányzatok munkáját, ami járvány idején életveszélyes következményekkel járhat. 

Gulyás szerda délután arról beszélt, az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni. (Az ellenzék részéről amúgy azért merült fel ez a kritika, mert a vészhelyzet kihirdetése óta több fideszes polgármester is visszaélt rendkívüli jogkörével: Komló fideszes, de kisebbségben lévő polgármestere azonnal úgy élt ezzel a lehetőséggel, és fogadta el a város költségvetését, hogy egyébként módja lett volna összehívni a képviselőtestületet. Így tett Szekszárd fideszes polgármestere is, aki szintén egyedül fogadta el a költségvetést. Nagykanizsa szintén fideszes, de kisebbségben lévő polgármestere visszahívta a tanácsnokokat.)

"Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak" - közölte Gulyás Gergely.