Kína eltitkolta a világ elől a járvány valódi méretét, állítja az amerikai hírszerzés

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Kína átverte a világot, állítják amerikai illetékesek az amerikai hírszerzés titkos jelentésére hivatkozva. A Bloombergnek nevük elhallgatását kérve nyilatkozó források szerint Kína mind az esetszámot, mind az áldozatok számát aluljelentette, vagyis valójában sokkal többen fertőződtek, illetve haltak meg a novemberben kezdődött járványban, amiről még január közepén is titkolni próbálták, hogy emberről emberre terjedő légúti fertőzés okozza.

Az amerikai hírszerzők szerint ez ráadásul nem fegyelmezetlenség, vagy a rendszer hiányosságaiból fakad, hanem szándékosan próbálták leplezni a járvány valós méretét. Bár a jelentés részleteit annak titkosságára hivatkozva nem kívánták bővebben kifejteni, azt mondták, összességében arra jutottak az amerikai hírszerzők, hogy a kínai számok nem valósak.

Kínában a hivatalos adatok szerint ezidáig 82394-en fertőződtek meg, és a hivatalos jelentések szerint gyakorlatilag március második hete óta alig akad új fertőzött, az elmúlt napokban regisztrált eseteket a hatóságok szerint már külföldről hurcolták be - ezért beutazási korlátozásokat is elrendeltek már.

A Bloomberg forrásai szerint a titkosszolgálatok már a múlt héten megküldték ezt a jelentésüket a Fehér Háznak. Donald Trump szerdán már azt mondta, hogy a Kínai számok alacsonynak tűnnek, de tagadta, hogy bármilyen hírszerzési jelentést kapott volna arról, amely szerint Kína leplezni próbálná a járvány valós méreteit. De azért azt hozzátette, hogy "a számaik mintha kissé alacsonyak volnának, és akkor kedves vagyok, hogy így fogalmaztam".

A járványügyi védekezés felelősévé tett alelnöke, Mike Pence is azt mondta, hogy "az az igazság, hogy jobban állnánk, ha Kína kicsit kevésbé lenne titkolózó". Igaz, ő arra utalt, hogy mire a kínaiak a világ tudomására hozták a megbetegedéseket, addigra a járvány már egy hónapja tarthatott.

A kínaiak se maradtak az amerikaiak adósai vádaskodásban. Hu Hszi-csin, az állami angolnyelvű napilap, a Global Times főszerkesztője azzal vágott vissza, hogy az amerikaiak csak saját számaikról próbálják elterelni ezzel a figyelmet. Az USA-ban már lassan háromszor annyi, aktuálisan 216515 fertőzöttet tartanak nyilván, mint Kínában, és a halálos áldozatok száma is 5119, szemben a hivatalosan 3316 kínai áldozattal. (Via Bloomberg)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!