HírTV: Soros György támadása állhat a forintgyengülés hátterében

politika
2020 április 07., 13:37

"Soros György támadása állhat a forintgyengülés hátterében," hangzott el a HírTV Híradójában kedden. A műsorvezető hozzátette: 

"az amerikai tőzsdespekuláns tudatosan törekszik a magyar fizetőeszköz gyengítésére."

Míg március 10-én 334 forint volt az euró középárfolyama, egy hete már megközelítette a 370 forintot is. A megszólaló szakértő, a Figyelő főszerkesztő-helyettese szerint a történelmi mélypontot is bejáró ingadozás

"nem tükrözi a gazdaság állapotát."

A riport folytatódik azzal, hogy "a gyanú szerint a milliárdos ezúttal nemcsak pénzt akar keresni a forint elértéktelenítésével, hanem a politikai bosszú is motiválja." 

"A magyar kormány ugyanis több fronton is ellenszegült a magát filantrópnak nevező, világboldogító programját országokra kényszerítő üzletember akaratával,"

magyarázza.

link Forrás

Valóban nem gazdasági okai voltak a forintzuhanásának. Zsiday Viktor befektetési elemző akkor megállapította:

"a forintárfolyam összeomlásának valós gazdasági magyarázata nincs, annak politikai okai vannak."

Zsiday posztja szerint látható, hogy a forint árfolyama akkor vált el a régió többi valutájától, amikor a nemzetközi sajtó tele lett a magyar felhatalmazási törvényről szóló hírekkel. A politikai bizonytalanságot tetézte, hogy a tőzsde hiába várta a jegybank és kormányzat gazdaságvédelmi intézkedéseit. 

A HírTV-s bejátszásban Szajlai Csaba szakértőtől is elhangzik:

"a Magyar Nemzeti Bank kamatemelése világosan jelzi a szándékot arra, hogy a forintárfolyam rendben legyen. A jelenlegi koronavírus okozta gazdasági válság csak időlegesen bővítheti a spekulánsok lehetőségeit, a kormány gazdaságvédelmi akcióterve pedig a forint korrekcióját fogja hozni, a 340 forintos árfolyam egy-két hónapos időtávon belül reális célkitűzéssé válhat."

link Forrás

Láss csodát: a miniszterelnök hétfői bejelentése, és a jegybank kamatemelése után 

"magához tért a forint, és 357,5-es euróig büszkélkedett."