Áder János: Életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat

ünnep
2020 április 10., 07:16

„Amikor boldog új évet kívántunk egymásnak, egyikük sem gondolta, hogy tavaszra feje tetejére áll a világ, hogy rendhagyó húsvétra kell készülnünk” - mondta pénteki beszédében Áder János köztársasági elnök. „Újévi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok. Naponta számoljuk veszteségeinket.”

„Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokaknak került veszélybe a munkája, megélhetése. Természetes, hogy az egyre gyarapodó veszteségeink szomorúvá tesznek minket.”

áder húsvét
photo_camera Áder János Fotó: Youtube/M1

A köztársasági elnök arra kérte az embereket, hogy az ünnep idején is tartsák be a korlátozásokat. „Van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a közösből, ez pedig nem más, mint a türelem. Ha most, bezártságunk idején tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak, a gyógyulásnak.”„Korlátok közé szorított húsvét közeleg. De életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat, ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz. Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk.”Áder köszönetet mondott azoknak, akik védőmaszkokat készítenek, akik bevásárolnak idős szomszédaiknak, támogatják a magányosakat, összekötik a segítőt a rászorulóval. „Akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak, és akik szállást adnak nekik”. Megköszönte azoknak, „akik lehetővé teszik, hogy az iskolák a virtuális térben, de nagyon is valóságosan tovább működhessenek”, és azoknak, akik „kulturális kincseket, irodalmat, zenét osztanak meg a világhálón. Akik gondoskodnak a lélekről, és biztató szavakkal, online istentiszteletekkel, közös imádságokkal növelik a reményt.”

„Köszönettel tartozunk azoknak, akik közcélú termelésre állítják át üzemeiket. És legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőkhöz. A gyógyszerészeknek, boltokban, áruházakban dolgozóknak, akik minden áldott nap kinyitnak. A szállítóknak, sofőröknek, akik miatt e bénult állapotban sem áll le az élet” - mondta.

Arra kérte az embereket, gondoljanak azokra, akikkel egy otthonban élnek, és azokra is, akikkel jó ideje nem tudtak találkozni. „Ne az legyen a kérdés, mi mindenünk nincs, hanem hogy kikért kell türelmesnek lennünk.”