"Másfél hónapon belül kétszer lettem munkanélküli"

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

„Az első reakcióm a pánik volt. Hogy most mit fogok csinálni. Hazajöttem, átöltöztem, kinyomtattam egy tucat önéletrajzot, és elkezdtem üzletekbe beadni. Aztán online is kerestem. A párom próbált megnyugtatni, ne legyek ennyire kétségbeesve”

- meséli a 25 éves Gabriella, mi történt vele, miután március 17-én elbocsájtották a munkahelyéről, egy budapesti kávézóból, ahol felszolgálóként dolgozott. A fiatal nőnek még soha nem mondtak fel, ezért is viselte nehezen, amikor a koronavírus-járvány miatt átmenetileg bezárni kényszerülő vendéglátóhelyen kiadták az útját.

„A dolgozóknak létrehozott belső Facebook-csoportban közölte a főnökség, hogy március 14-én mindenki menjen be. Akkor már sejtettük, hogy mi lesz: a két üzletvezetőn és a konyha dolgozóin kívül mindenkit elbocsájtottak.”

Ez pedig már a harmincas éveiben járó, szintén budapesti Péter visszaemlékezése arra a napra, amikor elküldték egy népszerű belvárosi sörözőből, ahol csaposként dolgozott. Péter is a járványhelyzet miatt vesztette el munkahelyét, és bár Gabriellánál több tapasztalata van a munkaerőpiacon, most ő is ugyanolyan kétségbeesetten keres új munkahelyet. „Folyamatos álláskeresésben vagyok” - mondja.

Péter és Gabriella nincsenek egyedül: a kormány csütörtöki tájékoztatása szerint 51 ezren élnek most Magyarországon, akik a koronavírus-járvánnyal összefüggésben veszítették el a munkájukat, és még nem sikerült újra elhelyezkedniük.

Az elmúlt napokban ebből a folyamatosan növekvő táborból beszélgettünk olyan friss munkanélküliekkel, akiket nagyon különböző élethelyzetekben ért a járvány miatti gazdasági leállás.

Arra voltunk kíváncsiak, hogyan próbálnak talpon maradni, és hogyan tekintenek saját, és családjuk jövőjére.

A szürke foglalkoztatás ára

A cikk elején bemutatott Gabriella mostanra már lassan egy hónapja munkanélküli, és hiába adta már be már számtalan helyre az önéletrajzát, mindössze két helyről kapott egyáltalán visszajelzést, hogy várólistára került a jelentkezése. Sebaj, három hónapra ott a munkanélküli segély - gondolhatnánk. De van egy kis bökkenő.

Gabriellát, hiába dolgozott naponta akár 12 órát is a munkahelyén, hivatalosan csak 4 órás munkarendben jelentette be a munkáltatója.

Így fordulhat elő, hogy míg békeidőben havonta akár 320 ezer forintot is megkeresett egy hónapban, most a három hónapig igényelhető álláskeresési támogatás a számára

nem több, mint havi 20 ezer forint.Gabriella párjával, annak testvérével és a testvér barátnőjével lakik együtt egy budapesti albérletben. Korábban a két pár teljesen külön kasszán volt, a mostani helyzetben azonban kénytelenek anyagilag is segíteni egymást. Mindannyiuk megélhetését érinti ugyanis a járványhelyzet miatti leállás, mindannyian a most hibernálódott szolgáltató szektorban dolgoztak.

Ha nem sikerült volna a lakást kiadó tulajdonossal megegyezniük, hogy amíg a vendéglátóipar kényszerszünete tart, elég a lakás bérleti díjának felét fizetniük, most nagyon nagy bajban lennének.

„Igazából most minden területen vállalnék munkát, gyárban, bármit, ami megélhetést adna”

- mondja Gabriella. Az álláskeresés nehézségeit azzal magyarázza, hogy a munkáltatók most nem szívesen vesznek fel a vendéglátásból érkezetteket, mert attól tartanak, amint vége a kijárási korlátozásoknak, azonnal elvesztik őket. „Pedig ez nem feltétlenül igaz, sokan váltanának” - mondta.

„Másfél hónapon belül kétszer lettem munkanélküli”

Nagyobb szerencséje volt a 42 éves Lászlónak. Miután elbocsájtották egy jól menő budapesti étteremből, aminek a konyháján műszakvezetői beosztásban dolgozott, két héten belül sikerült munkát találnia.

Egy Spar üzletben tudott elhelyezkedni eladóként, ahová a megnövekedett forgalom miatt kerestek munkaerőt. És bár László vendéglátós fizetésének itt csak a felét kereste, nagy kő esett le a szívéről, hogy egy négy fős család egyedüli eltartójaként viszonylag hamar talált új munkát.

Egy hónapig tudta megtartani, aztán leépítés áldozata lett.

„Hétfőn közölték velem és egy másik kollégámmal az üzletben, hogy a jövő hónap elején el kell küldeniük bennünket” - mondta László. Az üzletlánc április 17-én, pénteken jelentette be, hogy kénytelen leépítésekbe kezdeni a nemrég rájuk is kivetett kiskereskedelmi különadó miatt.

„Itt állok úgy, hogy másfél hónapon belül másodszorra vesztem el a munkahelyem” - mondta László, aki egyre dühösebb a helyzete miatt. Az is nagy stresszt helyez most rá, hogy második gyereke születése miatt jelenleg ő négy fős családja egyetlen eltartója,feleségének ugyanis a szülés előtt nem volt meg a szükséges egy év munkaviszonya ahhoz, hogy jogosult legyen gyermekgondozási díjra.

Ez nem volt gond László éttermi munkával megkeresett jövedelme mellett, a szülőknek még hiteltörlesztés mellett is volt lehetősége félretenni. A gond az, hogy ezt a pénzt Lászlóék mindig lekötötték lakástakarék-pénztárban és államkötvényekben, így most nem férhetnek hozzá. Fel kellett függeszteniük a magánnyugdíj-pénztári befizetéseiket, és az életbiztosításuk fizetését is.

„Most a nullán vagyunk, erre nem tudunk stratégiát felhúzni”

- mondja.

A munkanélküli segély Lászlót sem mentené meg, ő is abban a csapdában van, mint Gabriella: a vendéglátós munkahelyén csak napi 4 órás munkára volt bejelentve „Most van meg a böjtje annak, hogy eddig úgy kerestünk akár 300-400 ezret, hogy nem volt alattunk semmilyen védőháló” - magyarázza a férfi, aki a Sparban dolgozva jött rá, mekkora privilégium a betegállományba vonulás lehetősége vagy a fizetett szabadság.

„Már a kauciómat lakom le ebben a hónapban”

Lászlóval ellentétben nem sok megtakarítást tudott felhalmozni az elmúlt években a cikkünk elején bemutatott Péter. Vendéglátós munkahelye mellett a belvárosban, az V. kerületben bérel egy húsz négyzetméteres lakást, aminek a bérleti díja havi 130 ezer forint, és az állását vesztett Péternek most az a legnagyobb gondja, hogyan tudja a lakást fenntartani.

„Ebben a hónapban már nem tudtam lakbért fizetni, a kauciót lakom le. Ha nem lesz rövid időn belül munkahelyem, elvesztem ezt a helyet”

- mondja. Péter vidékről, Hódmezővásárhelyről származik, azt mondja, 56 éves édesanyjához és a vele élő idős nagyanyjához most, a járvány idején semmiképpen nem szeretne hazaköltözni. Ha minden kötél szakad, barátoknál tudná meghúzni magát.

„De nem vagyok az, aki könnyen kér anyagi segítséget” - mondja. Igyekszik stabilizálni anyagi helyzetét, de ezen nem segít, hogy a munkaügyi hivatalban (aktuális nevén a kormányhivatal foglalkoztatási osztályán) most csigalassúsággal lehet csak ügyet intézni.

Péter még március 30-án adta le munkaügyi papírjait, hogy regisztrált munkanélküliként álláskeresési támogatást igényeljen, de ügyével húsz napon keresztül nem történt semmi. A hét elején telefonon közölték vele, hogy három hivatali dolgozóra most 1700 kérvény jut, ezért türelmét kérik. Amikor pedig kiderült, hogy Péter külföldön is dolgozott korábban, sajnálkozva azt mondták: „Ajaj”, akkor akár fél év is lehet, mire bármilyen anyagi segítséghez juthat, hiszen ausztriai munkaigazolása hitelesítéséhez határon túli kapcsolatfelvétel szükséges.

Péter az V. kerületi önkormányzattal sincs jobb helyzetben, mert ott nem érhetők el olyan rendkívüli jövedelemkiegészítő juttatások, mint több másik, gondoskodóbb városrészben (például az I. vagy VI. kerületben). Egy 5-57 ezer forint közötti egyszeri támogatás igényelhető, ami Pétert aligha húzná ki a pácból.

„56 éves fejemre a fiamnak kell eltartania”

Negyedik interjúalanyunk, az 56 éves Marianna március 13-án dolgozott utoljára, egy holland házaspárnak mutatta meg Budapestet. Marianna foglalkozása idegenvezető, évtizedek óta van a szakmában. És mivel egy viszonylag ritkán beszélt nyelvvel, a hollanddal dolgozik, keresett volt az idegenvezetők között.

Most azonban úgy fest, egy jó ideig nem, vagy alig lesz csak munkája. 

Interjúalanyaink közül Marianna amiatt mindenképpen a szerencsésebbek közé tartozik, hogy az egyedülálló asszonynak nincs veszélyben a megélhetése: saját lakása van Budapesten, és felnőtt fia vállalta, hogy segíti anyagilag, amíg a turizmus újra be nem indul.

„«Tudom, anyám, egy évig biztos nem lesz jövedelmed» - mondta, és vállalta, hogy eltart, 56 éves fejemre” - mesélte nevetve Marianna. Inkább azok miatt a szaktársak miatt aggódik, akik nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. „Ismerek idegenvezető házaspárokat, akiknek most tényleg kicsúszott a lábuk alól a talaj” - mondja, hozzátéve: szerinte sokan végül pályaelhagyók lesznek, mert egyszerűen képtelenek lesznek kivárni, míg újra felpörög a turizmus.

Marianna azonban úgy érzi, ő már nem tudna egy másik szakma megtanulásába belekezdeni. Főleg, hogy a legtöbb szellemi kihívást jelentő munka a négy fal között zajlik, amit elmondása szerint nem bírna. A leállás miatt felszabadult idejében inkább idegenvezetőként továbbképzi magát: online nyelvi felkészítőn dolgozik azon, hogy a járvány lecsengése után angolul vagy németül is tudjon dolgozni.

Marianna aktív az érdekvédelemben is. Interjúnkat is azzal kezdte, hogy szóvá tette: a kormány kifelejtette az egyéni vállalkozóként dolgozó, kata-s rendszerben adózó idegenvezetőket a gazdaságmentő csomagjából. „Nulla bevétel mellett is havi 50 ezer forint az adónk, ha csak nem tudjuk szüneteltetni a vállalkozásunkat” - magyarázta. Ha már néhány hete született, „első és valószínűleg egyetlen” unokája mellett egyelőre nem nagymamáskodhat, kollégáival együtt leveleket ír a Pénzügyminisztériumba és az iparkamarának, hogy felhívja a figyelmet erre az igazságtalanságra.