Spermában bukkantak koronavírus nyomaira kínai kutatók

TUDOMÁNY
2020 május 08., 04:21

A fertőzésen átesett férfiak spermájában is koronavírus nyomaira bukkantak kínai kutatók. Felfedezésük felveti annak az esélyét, hogy a vírus nemi úton is terjedhet, de bizonyosan ezt még bizonyosan nem lehet állítani, tekintettel arra, hogy vizsgálatukban mindössze 38, a Honan tartománybeli Sangcsiu kórházában ápolt férfi spermáját vizsgálták meg, és közülük is csak hatnak, köztük a covid-betegségen már átesett két férfinak, vagyis a teljes minta 16 százalékának spermájában mutatták ki a vírust.

Az amerikai orvosi kamara szaklapjában, a JAMÁ-ban megjelent tanulmányukban maguk a kutatók is kiemelték, hogy kutatásuk a kisszámú minta miatt korlátozott, további kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy a spermában milyen hosszan él, és egyáltalán fertőzőképes-e a vírus.

A koronavírus jelen ismereteink szerint cseppfertőzés útján terjed, bár maga a vírus a nyálon kívül a vizeletből és a székletből is kimutatható, illetve különböző felületeken is hosszabb-rövidebb ideig megél, de topikális fertőzésről nincs feljegyzés, jelen ismereteink szerint akik elkapják, azok cseppfertőzéssel, vagyis közvetlenül fertőzött személy felköhögött nyálát belélegezve fertőződhettek meg. (Via MTI)