„Elmondtam a rendőröknek is, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak”

POLITIKA
2020 május 12., 17:02

Voltak kérdések, például, hogy ki az pontosan, akit én diktátornak nevezek

- így emlékszik vissza a kihallgatására András, akit ma reggel vittek el otthonából a rendőrök rémhírterjesztés miatt.

A 64 éves férfi még április 28-án tett közzé egy bejegyzést a Facebookon, ebben egyebek mellett az olvasható:

„Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig.”

A rendőrség ma délelőtt videót tett közzé az idős férfi "elfogásáról", és a nála tartott házkutatásról. A rendőrök a férfi facebookos bejegyzéséről azt közölték, hogy

„többek között leírta azt is, hogy az ország vezetése szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet.”

András a 444-nek azután beszélt a történtekről, hogy késő délután kiengedték a rendőrségről.

„Reggel 6-kor házkutatási engedéllyel érkeztek, kérdezték, én írtam-e ezt a dolgozatot. Semmit nem tagadtam, vállalom érte a felelősséget, mert semmi olyan nincs benne, ami gátolná a vírus elleni védekezést. Ebben hír sincs, nem hogy rémhír, ez inkább egy filozófiai okfejtés.”

A férfi úgy érzi, a rendőrök korrektül bántak vele, neki úgy tűnt, hogy se a rendőrök se az ügyészek nem tudták, hogyan kellene értelmezni esetében a rémhírterjesztést.

Azért írtam meg, mert elegem van a félrevezetésből, a ferdítésekből, elegem van mindenből, amivel hülyítik az embereket, és a Facebook az egyetlen, ahol ki tudom engedni ezt a gőzt

- mondta az ügyet elindító bejegyzéséről.

link Forrás

Vele a kihallgatást követően azt közölték, hogy nem lesz folytatása az ügynek, mert nem valósult meg bűncselekmény. Az eljárás viszont így sem múlt el nyomtalanul.

„A páromnak ma van a születésnapja, a fiam online vizsgázik, remegett kezük lábuk, hogy most mi lesz, de én hittem abban, hogy ebből nem lesz semmi. Elmondtam a rendőröknek is odabent, hogy a foglalkozás elérte azt az eredményét, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak. Nem vagyok megijedve, nem félek, az én pofám nem lesz kisebb, csak a barátaim, rokonaim fognak figyelmeztetni, hogy állítsam le magam.”

A rendőrség videós közleményében, ami még kedd este is elérhető volt az oldalukon, más mellett az olvasható, hogy „a világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat”.

A rendszerváltáskor nem ezt képzeltünk el, boldogok voltunk, mosolyogtunk, ma nincs ember, aki mosolyogna és ez nem a migránsoktól van és nem is a vírus miatt

- mondta a 444-nek András.

Ebben a bejegyzésben a férfi véleményt nyilvánít, kritizálja a kormányt. Ez azért fontos, mert a rémhírterjesztés nem véleményekről szól

- mondta a 444-nek Kaputa Júlia a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének munkatársa.

Kaputa szerint a nemrég módosított rémhírterjesztést csak szándékosan lehet elkövetni, akkor, ha valaki valótlan tény állításával, vagy valamilyen valós tény elferdítésével akadályozza a járvány elleni védekezést. A TASZ álláspontja szerint ezek fel sem merülhetnek a férfi facebookos bejegyzése esetében.

Nem csak azt kellene tudnia az elkövetőnek, hogy nem igaz, amit állít, hanem azt is, hogy akadályozni fogja vele a hatóságokat.

- mondta.