Két embert is nyércek fertőztek meg a koronavírussal Hollandiában

külföld
2020 május 25., 17:01

Holland kormányzati források tájékoztatása szerint nyércek fertőztek meg két embert a koronavírussal, írja a Reuters. Ezzel kapcsolatban már a múlt héten megjelentek hírek, most pedig megszületett a hivatalos megerősítés is: a holland egészségügyi hatóságok szerint tényleg az állatok adták át a vírust az embernek. Ez az első ismert eset, hogy nyércek fertőztek embert.

A hatóságok április végén helyeztek Dél-Hollandiában karantén alá két nyérctenyészetet, ahol az állatokon kimutatták a koronavírus-fertőzést - közölte április 26-án a holland mezőgazdasági minisztérium. A szőrméjükért tenyésztett nyérceken amiatt végeztek teszteket, mert légzésnehézséggel küzdöttek.

Az első gyanús eset felbukkanása után az ország 155 nyérctelepét ellenőrizték, és végül négyben találták meg a vírust. Carola Schouten mezőgazdasági miniszter szerint elhanyagolható annak esélye, hogy valakit egy telepen kívül fertőzzenek meg a nyércek.

A négy vizsgált telepből három esetben egy ember vitte be a vírust az állatok közé, a negyedik telepen pedig még várják a vizsgálatok eredményét. A holland közegészségügyi intézet vezetője, Jaap van Dissel szerint ugyan megfertőzött macskákról és egyéb állatokról lehetett már hallani, de az, hogy nyérc fertőzzön meg embert, új helyzetet teremt.

Hollandiában amúgy már 2013-ban betiltották a nyérctelepeket, de 10 éves határidővel, azaz a még működő telepeknek 2023-ig kell bezárniuk.