Visszamenőleg törlik ki a történelemkönyvekből a legeredményesebb kínai focistát, mert felszólalt a rendszer ellen

külföld
2020 június 06., 10:36

Hao Haj-tung minden idők egyik legsikeresebb kínai labdarúgója, 1992 és 2004 között 41 gólt lőtt hazája válogatottjában, és a mai napig a kínai bajnokság történetének legeredményesebb gólszerzője. Pályafutása vége felé még Angliában is megfordult, igaz, sokra ott már nem vitte. 

photo_camera Hao Haj-tung  Fotó: STR/AFP

És Hao ugyan jelenleg az egyik legismertebb exfocista az országban, de ha a kínai vezetésen múlik, ez már nem sokági marad így: a napokban ugyanis a kínai cenzúra hihetetlen tempóban kezdte el törölni a focista minden fennmaradt digitális nyomát. A legnagyobb kínai sportoldalak már egyetlen cikket sem adnak ki a nevére keresve, és karrierjének statisztikái visszamenőleg kezdtek el eltűnni az ilyesmit összegző adatbázisokból. 

Nemcsak Hao járt így, hanem felesége is, a tollaslabda-világbajnok, Je Csao-jing: már az ő nevére sem lehet cikkekre akadni a nagyobb kínai oldalakon. 

Hao bűne, hogy a Kommunista Párt vezetésével szemben kritikus excentrikus milliárdos, a New York-i száműzetésben élő Kuo Ven-kuj mellett kötelezte el magát: Hao egy csütörtökön feltöltött videóban olvasta fel hosszan azt a kiáltványt, melyet Kuo jegyez, és ami többek között a Kommunista Párt leváltásáról, és az Új Kína Szövetségi Állam megteremtéséről szól. 

photo_camera Kuo Ven-kuj Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

A kiáltványban gyakorlatilag minden szerepel, amit a pekingi vezetés nem tűr meg a nyilvánosságban: autonómiát követelnek Hongkongnak, Tibetnek és Tajvannak, a Kínai Kommunista Pártot egy terrorszervezetnek nevezik, és még az a népszerű összeesküvés-elmélet is felbukkan benne, hogy a kínai állam biológiai hadviselést indított a világ ellen a koronavírus-járvánnyal. 

Mint az AP írta, nem világos, hogy a videót mikor vették fel, de a megjelenésének időzítése tudatos volt, épp a Tiananmen téri vérengzés 31. évfordulója előtt publikálták. A videó felbukkanása után a kínai cenzorgépezet gyorsan működésbe lépett: a legnagyobb kínai közösségi-kommunikációs platformról, a Weibóról hamar letörölték Hao fiókját, egy nagyobb kínai sportlap pedig villámgyorsan megírt cikkben határolódott el az egykori focisától, akit csak H.-ként emlegettek, és közölték, hogy soha többet nem fognak írni róla semmit. 

Hao több mint egy évtizede visszavonult a labdarúgástól, de időnként sikerült bekerülnie a hírekbe kritikus megjegyzéseivel, ám ezek általában a fociról szóltak, és közel sem okoztak ekkora botrányt. Korábban például bírálta azt a rendszert, mely lehetővé teszi külföldi focistáknak, hogy kínai állampolgárságot szerezve játszhassanak a válogatottban. 

Azt nem tudni, hogy Hao és Je hol él jelenleg, csak találgatások szólnak arról, hogy a házaspár Spanyolországban telepedett le. A videó megjelenése után az amerikai Rule of Law Foundation tett közzé egy interjút Hao-val, melyben a kínai labdarúgás világát szidta: mint fogalmazott, nem a játékosok miatt rossz a kínai foci, hanem a szabályokat figyelmen kívül hagyó bürokrácia miatt. 

Felbukkan Steve Bannon

A történteket tovább bonyolítja, hogy Hao nemcsak arról beszélt a videóban, hogy Guo támogatását bírja, hanem megemlítette Steve Bannont, az amerikai újjobboldal/szélsőjobboldal ismert alakját, aki amíg ki nem szorult Trump környezetéből, az egyik leginkább harcias hang volt Pekinggel szemben, és volt, hogy amerikai-kínai háborút is vizionált már. Egy másik, az évfordulóra feltöltött videón Bannon Kuo társaságában jelentkezett be a kínai milliárdos jachtjáról, és többek között arról beszéltek, hogy véget fognak vetni a kínai emberek szolgaságának. 

link Forrás

Mint a South Morning China Post írja, nem világos, hogy milyen kapcsolat van Hao, illetve Kuo és Bannon között. A befektetésekkel foglalkozó Kuo karrierje csúcsán Kína 73. leggazdagabb embere volt, de máig tisztázatlan körülmények között kiesett a kínai Kommunista Párt kegyeiből: korrupcióval vádolták meg, ami után 2014-ben New Yorkba menekült. Azóta is letartóztatási parancs van érvényben ellene Kínában, többek között vesztegetéssel, emberrablással, pénzmosással, csalással és nemi erőszakkal is vádolják. Kuo sokat kritizálta a kínai politikai elitet, többek között nagyobb léptékű korrupciós ügyekről is beszélt, de ezeket jellemzően nem sikerült alátámasztania nyugati forrásoknak.

A New York Times 2018 elején nagyobb portrét közölt a milliárdosról, aki elképesztő luxusban él New York legdrágább negyedében, és miközben azt ígéri, hogy meg fogja menteni Kínát, a lap szerint sokszor még a kínai demokrácia ügyének támogatói sem hisznek neki, és azt gondolják, hogy a pekingi kormány embere. A riportból kiderül, hogy Kuo életrajzában szinte több a kérdőjel, mint a biztos válasz: nemhogy az életkora nem egyértelmű, de még az se biztos, hogy tényleg ez az igazi neve. 

photo_camera Kuo New York-i otthonának teraszán  Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

Az azonban biztos, hogy Kuo mindig szeretett a hatalmasok és befolyással bírók körül forgolódni: egyszer például egy látványos gesztusként ötezer példányt vásárolt Tony Blair feleségének könyvéből. New Yorkba költözve is igyekezett politikai kapcsolatokra szert tenni, és itt ismerkedett össze Bannonnal is, akivel rendszeresen összejártak. 

Ez az ismeretség még komolyabb együttműködéssé vált, miután Bannon teljesen marginalizálódott a Fehér Házban: az egykori elnöki főstratéga 2019-ben komolyabb kölcsönt kapott Kuótól a New York Times által megismert dokumentumok szerint, majd pedig egy egyéves, egymillió dolláros szerződést kötöttek, melynek keretében Bannon vállalta, hogy a Guo Media nevű vállalat vezetőit bevezeti az amerikai média világába. Kuo azért is érdekelt lehetett a politikai kapcsolatok kiépítésében, mert Peking többször kezdeményezte a kiadatását, vélhetően épp ezért vásárolt többek között tagságot Trump floridai golfklubjában is. Mind Kuo, mind Bannon környezetéből azzal magyarázták kettejük kapcsolatát, hogy a Kínai Kommunista Párttal szemben érzett megvetés adja a közös alapot. 

Kuo és Bannon
photo_camera Kuo és Bannon Fotó: DON EMMERT/AFP

Ugyan a közzétett anyagok alapján mind Kuo, mind Bannon nagyon határozottnak tűnik azzal kapcsolatban, hogy hamarosan leválthatják a kínai vezetést, Hszi Csin-ping számára alighanem nem az ő mozgalmuk jelenti most a legkomolyabb problémát. A legsikeresebb focista „átállása” ennek ellenére biztosan egy apró bosszúságot jelentett a kínai vezetés számára, amit jelez az is, hogy milyen tempóban kezdtek el mindent eltüntetni a házaspárról. 

Je bűne amúgy annyi, hogy egy videóban közölte, hogy támogatta férjét abban, hogy kiálljon és elmondja az igazságot. A kínai sportvezetés működését korábban amúgy ő is megtapasztalta. 2000-ben a sydneyi olimpián ugyan bronzérmet nyert tollaslabdában, de mégsem volt maradéktalanul boldog, ugyanis arról beszélt, hogy az elődöntőben edzői utasításra kellett kikapnia a szintén kínai Kung Cse-csaóval szemben, mivel a szövetségi kapitány úgy ítélte meg, hogy a másik versenyzőnek több esélye lehet a dán Camilla Martin ellen a döntőben. Je elmondása szerint nem volt más választása, mint követni az utasításokat, de rendkívül elkeseredett volt emiatt. Kung végül megnyerte az aranyérmet, míg Je egy évvel az olimpia után, 26 évesen visszavonult.