A kalocsai érsekség kiadott egy közleményt arról, milyen undorító dolgokat művelt a saját papja

vallás
2020 június 24., 17:12

Tegnap jelent meg a cikkem, amelynek kiindulópontja az a példátlan lépés volt, hogy a kalocsai érsekség egyik papja kemény hangú nyilvános Facebook-posztban vádolta meg elöljáróját, Bábel Balázs érseket és több másik egyházi személyt, hogy tudtak az általa elszenvedett szexuális zaklatásról, mégsem tettek megfelelő lépéseket az állítólagos elkövető, egy másik pap ellen.

Az akkor 18 éves papnövendék, K. Dániel 2010-ben részletes levélben számolt be róla Bábelnek, hogy az érsek helyettese, a papnövendékkel szemben hatalmi pozícióban lévő általános helynök hogyan zaklatta hónapokon keresztül. K. Dániel idén januárban a Facebookon nyilvánosságra hozta ezt a levelet, illetve István atya levelét is, amelyet állítása szerint annak idején titokban lefotózott, és amelyben a megvádolt pap szerelmet vallott neki.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisét celebrál a megújult kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban 2017-ben
photo_camera Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisét celebrál a megújult kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA

Az érsekséget hónapokkal ezelőtt megkerestük kérdéseinkkel. Válaszukban nem sok konkrétumot árultak el, de annyit igen, hogy az ügyet kivizsgálták és annak „személyi következményei” lettek. Annyi tudható még, hogy pár nappal később István atya lemondott helynöki tisztségéről, de azóta is köztiszteletben álló pap, az eset után lett például Szent István hermájának őrzője, illetve egy katolikus iskola tanára.

A cikk szinte kizárólag erre a két levélre, illetve az érsekség nyilatkozatára épült, amelyre K. Dániel néhány sorban reagált. A 2016-ban felszentelt pap további pályájáról és jelenlegi helyzetéről nem írtam. Egyrészt azért, mert a 2010-es eset és annak kezelése önmagában is érthető és tanulságos, a két levél alapján kielégítően rekonstruálható, és nem kell hozzá tudni, hogy az azóta eltelt tíz évben ki mit követett el. Másrészt azért, mert K. Dániel nem bizonyult megbízható nyilatkozónak, nem tudtam megerősíteni mindazt, amit későbbi konfliktusairól, például az érsekkel és István atyával való kapcsolatáról mondott, az érsekség pedig rövid és kitérő válasza végére odaírta, hogy semmilyen további tájékoztatást nem hajlandó adni.

Ezek után, szerda délután levelet kapott a szerkesztőség a következő felvezetéssel: „Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr megbízásából arra kérem Önöket, hogy Urfi Péter munkatársuk a 444.hu honlapon 2020. június 23-án, kedden 12:52 órakor közzétett cikkére történő reagálásként

a másik fél meghallgatásának elvét követve

legyenek szívesek megjelentetni honlapjukon a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye következő közleményét”.

Bábel érsek tehát azután szeretne élni a másik fél meghallgatásának jogával, hogy küldtem neki egy sor kérdést, amelyekre érdemben nem válaszolt, felajánlottam neki, hogy találkozzunk személyesen, amivel nem élt, és a hivatala leszögezte, hogy a pár soros nyilatkozaton túl egyéb információt nem közöl az „érintettek személyiségi jogait tiszteletben tartva”.

A főegyházmegye közleménye, amelyet mindjárt bemásolok teljes terjedelmében, nem vádolható azzal, hogy figyelembe venné K. Dániel személyiségi jogait, hosszan és érzékletesen listázza az érsekség papjának megvetendő cselekedeteit, kiteregeti egészségügyi állapota részleteit.

A 2010-es zaklatási ügyről viszont, amiről a cikk szólt, ez a hosszabb közlemény se mond semmit.

Az érsekség sorai után szintén teljes terjedelemben közlöm K. Dániel válaszát. A két nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmáról nem állt módomban meggyőződni, de úgy tekintem ezeket, mint közszereplők közti vitát, amely a maga módján szintén tanulságos - és hát nem is akármilyen olvasmány.

„A 2020. június 23-án megjelent közlésben megjelenő történést tíz évvel ezelőtt a Főegyházmegye megfelelő módon kivizsgálta és lezárta. A Főegyházmegye döntését a felek tudomásul vették.

K. Dániel az akkori döntésbe belenyugodott és eljutott a felszentelésig. Felszentelése után sajnálatos módon botrányok sorozatát követte el a hívek nagy nyilvánossága előtt. Facebookos bejegyzésein püspöknek, vitéznek adta ki magát, majd püspöki ruhát készíttetett magának, amit jogtalanul viselt. Megtörtént az is, hogy erősen alkoholos állapotban, főpapi ornátusban autóval magánlaksértést követett el, ami után a tulajdonosok kihívták a rendőrséget. Az intézkedő járőrök vérvétel céljából kórházba szállították, és jogosítványát bevonták. Több hasonló botrány fűződik a nevéhez a fentieken felül is, melynek tanúja a helynök és az akkori esperese.

K. Dániel az interneten értékesítette egykori Grősz József kalocsai érsek karingét, mely az Érsekség tulajdona volt. Magatartása miatt háromszor részesült munkáltatói (egyházi elöljárói) figyelmeztetésben és megbocsátásban azzal a feltétellel, hogy kezelteti magát úgy, ahogyan azt korábban tette. Gyógykezelésétől határozottan elzárkózott, orvosszakértői alkalmassági vizsgálaton nem volt hajlandó részt venni. Mindezek után került papi szolgálat alóli felfüggesztésre, oly módon, hogy még hat hónapig megkapta havi járandóságát annak érdekében, hogy világi munkakört keressen magának, vagy leszázalékoltassa magát. Miután megszűnt az egyházmegyei támogatása, K. Dániel beindította rágalmazó, vádaskodó sorozatát. Ennek folyamán különböző internetes fórumokon sok ártatlan embert megvádolt.

A megjelent cikk is ennek a rágalmazó hadjáratnak a része.”

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek (b) Kőhegyi Dávid felszentelendő pap fejére teszi kezeit a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban tartott papszentelésen 2016. június 25-én.
photo_camera Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek (b) K. Dániel felszentelendő pap fejére teszi kezeit a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban tartott papszentelésen 2016. június 25-én. Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA

Ez pedig K. Dániel válasza, a megvádolt pap vezetéknevét kipontoztam:

„Nem vizsgálták ki az ügyemet, ugyanis semmiféle írásos dokumentumot nem kaptam az ügy lezárásáról. Azt az utasítást kaptam dr. Bábel Balázs érsek úrtól, hogy tartsam a számat, ha pap szeretnék lenni. Én elkötelezetten szolgáltam gyermekkorom óta az Anyaszentegyházat, így nem volt más választásom, hiszen a papi hivatást választottam és pap szerettem volna lenni. Igaz ugyan, hogy [...] Istvánt leváltották az általános érseki helynöki megbízásról, de ezt nem büntetésként kommunikálták, hanem zöld hályog betegségre hivatkozva ő maga mondott le (ez az akkori Érseki körlevélben megtalálható, hogy 2 hónapi általános helynökség után betegségre hivatkozva lemondott, utódaként Fülöp Ernő irodaigazgatót jelölte ki, azonban Bábel Balázs érsek úr annak érdekében, hogy csillapodjanak a kedélyek, dr. Finta József atyát nevezte ki erre a posztra, aki gyerekkori plébánosom volt Kalocsán, a Szent Imre Plébánián). Az utóbbi időben egészségi állapotom valóban megromlott, többek között alkohol-problémáim is voltak. Nem tagadom, hogy alkohol hatása alatt követtem el jogosan kifogásolható tetteket. Orvosaim és pszichológusom szerint a fiatalkoromban elszenvedett abúzus nagymértékben hozzájárult ehhez. Azért készítettem magamnak piros szegélyű reverendát, mert 2019-ben [...] István atya eljuttatott nekem egy üzenetet, miszerint Nagyboldogasszony-főünnepén címzetes préposti kinevezést kapok az ő közbenjárására, a bűnbánás jeleként, azonban ez nem történt meg. Valóban kaptam az Érseki Hivataltól 6 hónapon keresztül 159.800 forintot, ami segítség volt az albérlet kifizetése, illetve az azzal járó számlák befizetéséhez, de az az időintervallum (6 hónap) egyházi munkának számított, így nem regisztráltathattam magam álláskeresőként, így a civilszférában történő elhelyezkedésemet mindez hátráltatta.

Grősz József néhai érsek karingével kapcsolatban már nyilatkoztam, hogy [...] Istvántól kaptam még 2009-ben. Ezt a karinget én jóhiszeműen és nyilvánosan viseltem, nem rejtegettem, nem dugdostam. Azért váltam meg az egyházi ruházatoktól, tárgyaktól, mert használatuk számomra irrelevánssá vált. Több darabot továbbajándékoztam olyan személyeknek, akikről tudom, hogy örömmel használják Isten dicsőségére. Önként kértem a Kecskeméti Megyei Kórházban pszichiátriai szakvéleményt, az osztályvezető főorvos asszony által kiadott zárójelentés szerint semmifél nagypszichiátriai diagnózisom nincsen.

Csak azokat a tényeket tártam fel, hogy hogyan viselkedett egy 18 éves fiatalemberrel az akkori általános érseki helynök, és arra a visszásságra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen előéletű pap a legmagasabb egyházi kitüntetéseket sorra nyeri el (címzetes prépost, az egyházban nagyon megtisztelő kanonoki stallumot kapott, egy ideig az Incrementum Érseki Vagyonkezelő igazgató-helyettese is volt, valamint Szent István ereklyék őre). Úgy érzem, nem rejthetem véka alá, és nem hagyhatom szó nélkül, hogy egy ilyen előéletű pap magas egyházi tisztségeket viseljen és ezzel lejárassa a katolikus papságot. Mindezt közöltem Bábel Balázs érsek úrral a felfüggesztésemet követően, ezzel azt érte el, hogy nem tudják tovább erőszakkal a "szájkosarat" tovább - az engedelmességre hivatkozva - rajtam tartani, így úgy érzem nem rágalmazásról, végképp nem vádaskodásról van szó.”

Update 2022. december 14.: K. Dániel vezetéknevét a kérésére kiszedtük a cikkből.