Elutasította a földhivatal a tulajdonosok tudta nélkül beadott Balaton-felvidéki haszonbérleti szerződéseket

mezőgazdaság
2020 június 30., 07:28

Nem hagyta jóvá a Tapolcai Járási Földhivatal azokat a haszonbérleti szerződéseket, amelyeket a székesfehérvári B. András nyújtott be a tulajdonosok tudta nélkül Balaton-felvidéki: monostorapáti és hegyesdi földekre - derül ki a Miniszterelnökség a DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdésére adott válaszából.

Május végén írtunk róla, hogy a Balaton-felvidéki Monostorapátiban és Hegyesden a tulajdonosok tudta nélkül próbált használatba venni több parlagon heverő földterületet egy B. András nevű székesfehérvári férfi.

A tulajdonosokat Monostorapáti polgármestere értesítette arról, hogy ingatlanjaikról haszonbérleti szerződések kerültek ki a jegyzői hivatal hirdetőtáblájára - személyes adataik és aláírásuk nélkül. A tulajdonosok egy része ez után nyilatkozatot küldött a földhivatalnak, hogy nem áll szándékukban B. Andrásnak haszonbérbe adni a földjüket.

B. András a 444-nek azt mondta, a használaton kívüli földekről azt feltételezte, hogy tulajdonosaik már nem élnek. Ekkor szerinte a földforgalmi törvény alapján lehetséges, hogy a földhivatal engedélyezze a föld használatát, a bérbevevő által meghatározott bérleti díjat pedig egy erre kijelölt számlán gyűjtik, hogyha az örökösök egyszer jelentkeznek a földért, felvehessék a felhalmozódott összeget.

Az érintett földek tulajdonosai azonban életben vannak, és amikor B. Andrást szembesítettük vele, hogy magántulajdonuk kárára próbál „rendet tenni a hegyen”, azt mondta: „Én jóhiszeműen eljárok, mint egy egyszerű állampolgár, a többit a hatóság döntse el.”

A hatóság döntött - derült ki a Gulyás Gergely államtitkára, Orbán Balázs parlamenti válaszából. Azzal együtt, hogy szerintük a Tapolcai Járási Hivatal földhivatali osztályának dolgozója sem hibázott, csak „általános jellegű ügyféli kérdésekre adott a hatályos jogszabályok alapján tájékoztatást”.

Mint írtuk, az ügyben felmerült egy földhivatali ügyintéző neve, aki B. András állítása szerint maga tanácsolta a férfinak, hogy a sikertelenül kézbesített tértivevényes megkereső levelekkel együtt adja be maga a hiányos szerződéseket, mondván, „gyakorlatilag ez a földhivatalnál teljes mértékben rendben van”, miközben a törvény világosan fogalmaz: ilyen szerződést (egy tulajdonos kezében lévő földeknél) csak a bérbe adó nyújthat be.

A földhivatali ügyintéző felelősségére mi is rákérdeztünk a felettes Veszprém Megyei Kormányhivatalnál, de többször megismételt kérdéseinkre mi nem kaptunk semmilyen választ. Arra pedig Orbán Balázs válasza sem tér ki, hogy volt-e valamilyen vizsgálat, ami alapján megállapíthatták, hogy nem történt hivatali visszaélés.