Lemondott Szomorú Szilárd, Balatonszemes fideszes polgármestere

POLITIKA
2020 június 30., 12:22

Az önkormányzat a Facebook-oldalán közölte, hogy Balatonszemes fideszes polgármestere 8 hónappal a megválasztása után, július 1-i hatállyal bejelentette a lemondását a képviselő-testületnek.

Szomorú Szilárd azt írta: „nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.” Azt írta: „Mindenkinek látható és érezhető, hogy óriási a feszültség településünkön. Ebből kiindulva levontam a következtetéseket és megtettem azt, amit a településünk érdeke megkíván. (…) Mindezt annak reményében teszem, hogy a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe”

Szomorú évek óta a balatonszemesi képviselő-testület tagja, egy korábbi ciklusban alpolgármester volt. Tavaly októberben váltotta a független Takács Józsefet, akinek a veje terítette a drogot a Balaton partján, és más ügyeivel is felkeltette a figyelmet – írja a 24.hu.

Amikor májusban eldőlt, hogy Rogán Antalék vezetésével privatizálják a Bahart értékes kikötőit és ingatlanjait, a Magyar Narancs megszerezte a jegyzőkönyvet, ami szerint csak a magyar állam képviselője mondott online igent a Bahart átalakítására, a települések képviseletében 10 polgármester „üzente” írásban, hogy nem, heten tartózkodtak, négy településvezető pedig nem vett részt a szavazáson. A 10 nemmel szavazó polgármester közül 9 független, a tizedik Szomorú Szilárd volt.