Többen meghaltak Etiópiában egy híres énekes meggyilkolása miatt kitört tüntetéseken

Egészségügyi források közölték, hogy hárman életüket vesztették, és többen súlyosan megsérültek Etiópiában az oromo népcsoporthoz tartozó egyik ismert énekes meggyilkolása miatt kitört tüntetéseken.

„Sok az áldozat, többen közülük lőtt sebet kaptak. Három páciens meghalt, és néhány állapota válságos” – mondta Deszalegn Fekadu, a központi fekvésű Adama városának egyik sebésze az AFP-nek.

A 34 éves énekest, Hahalu Hundesszát a fővárosban, Addisz-Abeba Gelan Condominiums nevű külvárosában lőtték agyon hétfő este. Sokan úgy tartották, hogy Hundessza a zenéjével a kormány által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért küzdött. Korábban azt mondta, halálos fenyegetéseket kapott.

Az eset zavargásokba torkolló tüntetéseket váltott ki. Megmozdulások voltak Addisz-Abebában is. A DPA német hírügynökség tudósítója szerint a hatóságok az ország egyes részein felfüggesztették az internetszolgáltatást, miközben a tiltakozók eltorlaszolták a főbb útvonalakat, és gumiabroncsokat égettek. Az etióp főváros egén füstöt lehetett látni.

Az ismert énekes halálának körülményeit egyelőre homály fedi, az addisz-abebai német nagykövetség szerint Hundessza hívei a biztonsági erőket okolják a történtekért politikai indítékot sejtve a tett mögött.

Abij Ahmed etióp miniszterelnök, aki egyébként szintén az oromo népcsoporthoz tartozik, bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak a gyilkossági ügyben.

Abij Ahmed 2018 áprilisában került hatalomra az Oromia és Amhara régiókban zajlott tüntetéshullám után, miután az elődje lemondott. Hundessza, aki korábban politikai fogoly volt, a 2018-as tüntetésekkel vált ismertté.

A reformer kormányfő tavaly annak elismeréseként kapta meg a Nobel-békedíjat, hogy Iszajasz Afeverki eritreai elnökkel véget vetett a 20 éves konfliktusnak a két szomszédos ország között. De az országában az etnikai feszültségek és konfliktusok újra nőnek. (BBC, MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér