Rápingálták a koppenhágai kis hableány szobrára, hogy ,,rasszista hal"

külföld
2020 július 03., 11:03

Megrongálták a Hans Christian Andersen meséjéből ismert kis hableány szobrát Koppenhágában, a talapzatára pedig ráírták, hogy „rasszista hal".

A rendőrségnek egyelőre nem sikerült azonosítania az elkövetőket, akik feltehetően csütörtök éjjel vagy péntek hajnalban firkálták össze a szobrot.

A 107 éve a koppenhágai tengerpartnál álló, egy sziklán ülő hableányt formáló alkotás már korábban is többször volt rongálók célpontja. Volt, hogy bálnavadászat-ellenes és demokráciapárti aktivisták firkálták össze, és kétszer le is fejezték.A május óta tartó rasszizmusellenes megmozdulások alkalmával többször kerültek a tüntetők célkeresztjébe olyan szobrok, amelyek olyan alakokat ábrázolnak, akiknek valamilyen közük volt a gyarmatosításhoz vagy a rasszista elnyomáshoz, de a kis hableánnyal kapcsolatban ilyen felvetés korábban még nem fogalmazódott meg.

„Nehezemre esik felfogni, hogy mi lehet rasszista a Kis hableány című mesében" - adott hangot értetlenségének Ane Grum-Schwensen, a Dél-dániai Egyetem H. C. Andersen Kutatóközpontjának szakértője.

A rongálás lehet, hogy azzal van összefüggésben, hogy az új készülő élőszereplős Disney-filmben a kis hableányt egy fekete bőrű színésznő fogja játszani. (MTI)