Meglátta volt szomszédját, kiszállt, megszúrta, vett egy sört, majd elhajtott

bűnügy
2020 július 04., 08:03

A rendőrség honlapján számolt be róla, hogy előállították azt az 58 éves férfit, aki nem sokkal korábban megszúrta volt szomszédját.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2020. július 2-án 20 óra körül Ceglédbercelen az általa vezetett autóval lehúzódott az út szélére, késsel a kezében kiszállt, átsétált a járdára és hastájékon szúrta 24 éves ismerősét. Áldozatát sorsára hagyva a közeli trafikban vett egy palack sört, majd elhajtott a helyszínről.

A kiérkező rendőrök a sértetthez mentőt hívtak, megkezdték a bűncselekmény körülményeivel és a támadóval kapcsolatos információk gyűjtését. A mentők a megszúrt férfit kórházba vitték, az elsődleges orvosi vélemény szerint sérülése akár életveszélyes is lehetett volna.

A rendőröknek néhány óra elegendőnek bizonyult a támadó felkutatásához. Egy albertirsai tanyánál előállították az 58 éves férfit. Házában kutatást tartottak, két kést lefoglaltak.

Kihallgatásán a férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen. Vallomásában nem tagadta a kés használatát, elmondása szerint nem akarta kioltani ismerőse életét, előzőleg vitatkoztak, áldozata dühödt viselkedése váltotta ki belőle a reakciót.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indult ellene büntetőeljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.