Évi 180 millió lesz a Puskás Aréna gyepének karbantartása

gazdaság
2020 július 07., 14:51

A Puskás Arénát kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban, és ezekből most először került nyilvánosságra az adat, hogy mennyibe is kerülhet majd a 190 milliárd forintból felépített aréna fenntartása.

Az egyik pályázat a a Puskás Aréna pályakarbantartási feladatiról szól, amire 180 millió különítettek el. A kiírás alapján a nyertesnek kell gondoskodnia például a pálya karbantartásáról és ápolásáról, az öntözésről, a növényvédelemről, a meccsek előkészületeiről és a meccsek utáni helyreállításról.

A másik pályázatra nagyobb keretösszeget, évenként 540 milliót határoztak meg, a nyertes feladata pedig az lesz, hogy a Puskás Aréna sporteseményeihez illetve egyéb rendezvényeihez kapcsolódó hang-, fény-, színpad-, és vetítéstechnikai feladatokat ellássa, valamint a rendezvényekhez kapcsolódó technikai eszközöket biztosítsa és üzemeltesse.

Ez a két tender tehát összesen évi 720 milliót vihet el, de nem ennyibe kerül a Puskás üzemeltetése, ugyanis márciusban már leszerződtek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF) szintén fenntartási feladatokra, hasonló összegben. Ezen felül már korábban kiderült, hogy az informatikai rendszer üzemeltetéséért 50 milliót, a belépőjegyek értékesítéséért 56 milliót, tanácsadásért 10 milliót fizet ki a fenntartó évente, valamint évi 5 milliót kell perkálniuk a Puskás név használatáért egy olyan cégnek, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Nemzeti Sport főszerkesztője, az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia egykori kommunikációs igazgatója, Szöllősi György.

Mint egybevéve tehát 1 milliárd fölött van az összeg, amit nyitás óta a Puskásra költöttek. (G7)