George Floyd több mint hússzor mondta el a rendőröknek, hogy nem kap levegőt

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Nyilvánosságra hozták a szöveges leiratát azoknak a felvételeknek, melyeket a George Floyd meggyilkolásával megvádolt rendőrök testkamerája rögzített. A leiratot az egyik megvádolt rendőr, Thomas Lane ügyvédei nyújtották be a bíróság elé, ezért vált nyilvánossá. Az ügyvédek azt kívánják bizonyítani, hogy a rendőri munkáját csak pár nappal korábban elkezdő Lane nem tehetett Floyd megöléséről, és nem is tudta volna megakadályozni azt. 

A 46 éves George Floyd május 25-én vesztette életét, miután az ellene „intézkedő” rendőr Derek Chauvin 8 percen és 46 másodpercen keresztül térdelt a nyakán, annak ellenére is, hogy ezt több szemtanú is látta, köztük azok, akik felvételeket is készítettek a telefonjukkal. A fekete Floyd meggyilkolása megrázta az amerikai társadalmat, komoly tüntetések kezdődtek a rendőri erőszak és az intézményesült rasszizmus ellen. 

George Flyodra emlékező falfestés LondonbanFotó: PAUL ELLIS/AFP

A helyszínen készült mobilos felvételeken is lehetett hallani, hogy Floyd többször is azt mondta a rendőröknek, hogy nem kap levegőt, de a most közzétett leiratokból sokkal több minden kiderül arról, hogy mi hangzott el Floyd és a rendőrök között. Mint a BBC írja, Floyd többek között anyját, illetve gyermekeit emlegetve kérlelte a rendőröket, hogy ne öljék meg, de Chauvin reakciója erre annyi volt, hogy felszólította, ne beszéljen. A felvételekből kiderül, hogy Floyd több mint húsz alkalommal mondta el, hogy nem kap levegőt. A férfi ellen azért intézkedtek a rendőrök Minneapolisban, mert egy boltos bejelentése szerint hamis 20 dolláros bankjeggyel fizetett. Az intézkedés egy pontján a rendőrök megbilincselték, majd leszorították a járdára. Floyd már ekkor közölte, hogy nem kap levegőt, és hogy meg fogják gyilkolni.

Chavuin erre felszólította, hogy akkor ne beszéljen és kiabáljon többet, ugyanis a beszédhez sok oxigénre van szükség. 

A leiratból az is kiderül, hogy Floyd együttműködőnek tűnt a rendőrökkel, több alkalommal is bocsánatot kért tőlük az intézkedés kezdetén. Lane, az egyik rendőr viszont közben többször kérte, hogy mutassa a kezeit, mire Floyd azt válaszolta, hogy korábban egyszer így lőtték meg. Nem világos, hogy itt mire utalt, de a többszöri felszólítás után felszólították arra, hogy szálljon ki az autójából. Lane ekkor arról beszélt, hogy nem érti, miért viselkedik Floyd furán, és miért nem mutatja meg világosan, hogy nincs semmi a kezében.

A férfi ezután kiszállt. Megbilincselték, majd be akarták ültetni a rendőrautó hátuljába, Floyd azonban ekkor a leirat alapján zaklatottá vált, és többször is közölte, hogy klausztrofóbiával küzd. Lane ekkor megkérdezte, hogy valamilyen szer hatása alatt áll erre, mire Floyd azt válaszolta, hogy fél. 

A bíróságra beadott vallomása szerint Lane korábban azt mondta a nyomozóknak, hogy miután beültették a rendőrautóba, Floyd előre-hátra vetette magát. Ekkor kiszedték az autóból, és a földre szorították. A leirat szerint Floyd ekkor tucatnyi alkalommal keserves hangon az anyját emlegette, majd azt mondta, hogy mondják meg a gyerekeinek, hogy szereti őket, mivel ő meghal. 

Miután Floyd több alkalommal is közölte, hogy nem kap levegőt, Lane megkérdezte Chauvint, hogy ne fordítsák-e a férfit az oldalára. A férfi nyakán térdeplő rendőr erre azt válaszolta, hogy nem, úgy marad, ahogy lefogták. Chauvin ügyvédei egyelőre nem kommentálták a nyilvánosságra hozott leiratot. 

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér