Koronavírusos lett Bolsonaro brazil elnök felesége és még egy minisztere

Új fejezet kezdődik a 444 életében.

Pozitív koronavírus-tesztet produkált Jair Bolsonaro brazil elnök felesége, és Bolsonaro kormányának egyik minisztere is - írja hivatalos elnöki közlésre hivatkozva a Reuters.

Bolsonaro mostanra kigyógyult július elején kimutatott Covid-betegségéből, több hetes karantént követően a napokban már negatív koronavírus-tesztet adott. Felesége, Michelle az elnöki közlemény szerint nem érzi rosszul magát, de követi az ilyenkor szokásos protokollt, és karanténba vonul.

Csütörtökön jelentette be a brazil kormány, hogy a tudományos és technológiai miniszter, Marcos Pontes is koronavírusos lett. Ezzel ő az ötödik tisztségviselő Bolsonaro kormányában, aki megfertőződött a vírussal.

A világon az USA után Brazíliában a legsúlyosabb most a járványhelyzet. A dél-amerikai országban szerdán új rekord állt be az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek, és halálos áldozatok számában.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó