Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló módon képes az emberek véleményét becsatornázni

POLITIKA
2020 augusztus 03., 08:52

Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en.

photo_camera Roityis Bálint, a Médianéző Központ elemzője Forrás: MTVA

Rotyis Bálint azt mondta, a baloldal első kísérlete az volt, hogy a konzultációt jelentéktelennek és hatástalannak próbálta beállítani. De Rotyis Bálint szerint az üzenet nem ment át, hiszen a még szűk két hétig tartó konzultációt már 1,2 millióan kitöltötték.

Rotyis Bálint azt mondta, az ellenzéki pártoknak nem kell egyetérteniük a nemzeti konzultáció intézményével. De Rotyis Bálint szerint azzal, hogy megpróbálják begyűjteni a kérdőíveket, túlleptek a politikai téren, az ügynek így jogi vonatkozása is van, és adatvédelmi kérdéseket vet fel.

Rotyis Bálint szerint nem váratlan hogy az ellenzék egyre radikálisabb lépéseket tesz, hiszen közeledik a 2022-es országgyűlési választás, és a kormánypártok támogatottsága a vírushelyzet ellenére is magas.

link Forrás

Azzal kapcsolatban Hadházy Ákos és Szél Bernadett az ellenzéki szavazókat arra kérték, hogy küldjék el inkább nekik a nemzeti konzultációs levelet, ha nem értenek egyet a kormánypropagandának ezzel a módjával, ez volt Fábián Barna műsorvezető utolsó kérdése:

„Ugyan még feljelentés nem érkezett az ügyben, legalábbis én nem tudok róla, de hát jogászként és tényleg, csak jogi végzett emberként, nem akarok itt prejudikálni semmit, de hát a Btk. 224-es szakasza, a levéltitok megsértése konkrétan kimondja: aki másnak közlés tartalmú zárt küldeményét megsemmisíti, annak tartalmának megismerése céljából megszerzi, kinyitja, vagy e célból más, harmadik, illetéktelen személynek átnyújtja, az a levéltitok sértését, tényállását valósítja meg, és ezt elzárásra bünteti a törvény, attól függ, minősített esetben 1-től 3 évig. Én nem tudom, hogy tisztában vannak-e az urak ezzel, vagy hölgyek. Nem erre az esetre gondolok, csak úgy idéztem ezt a 224-es szakaszt.”

Rotyis Bálint tavaly év elején azt mondta, az ellenzék „botránypolitizálásba” kezdett, hogy elhitesse, van még létjogosultsága, majd tavasszal arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely kampánya kifulladt.