Mennyire érdekli a magyar államot, ha valaki koronavírussal érkezik haza a nyaralásból?

Egészségügy
2020 augusztus 26., 09:24

Olvasónk, Sz. a párjával és két barátjával Horvátországban nyaralt, de egyik reggel, mikor még külföldön voltak, belázasodott. Azt mondja, más tünete nem jelentkezett, csak kicsit köhögött és gyenge volt, de a láz nem ment le, ezért elment egy horvát egészségügyi szolgáltatóhoz magán koronavírus-tesztre. A teszt pozitív eredményéről két nappal később értesítették, de akkor már hazafelé tartott a társaság. A kiutazás és a tünetek jelentkezésének ideje alapján valószínű, hogy a fertőzés még Magyarországon történt.

„Kint a diszpécser kikérdezett egész alaposan, aztán mivel mondtam, hogy már megyünk haza, ő jelezte, hogy más teendőm kint már nincs ezzel, Magyarországon kell értesítenem a hatóságokat. A határ előtt hívtam a zöld számot, ahonnan a lakhelyem szerint illetékes járványügyhöz irányítottak, adtak egy telefonszámot is. Felhívtam, mondtam, hogy van egy pozitív tesztem. Erre elküldtek egy másik számra, felhívtam azt is. Onnan először vissza akartak irányítani az előző számra, de mondtam, hogy azt már hívtam, ezután hajlandó volt meghallgatni a kezelő. Ő adott egy e-mail címet, hogy arra küldjem el a kontaktjaim listáját, de vagy nem jót adott, vagy én írtam rosszul, mert arról a címről kiderült, hogy nem működik.”

Sz. megpróbálta pontosítani az e-mail címet, viszont a számot, amin megkapta, nem vették fel többé neki, többszöri próbálkozás ellenére sem. Végül a hatóságnak csak egy másik osztályát sikerült felhívnia, ahol megadták neki a helyes címet, de hogy milyen kontaktokat kérnek és mennyi időre visszamenőleg, az továbbra sem derült ki, ehhez is új telefonhívás kellett, ahol kiderült, hogy név szerint várják a kontaktszemélyek listáját. Valószínűleg persze ez is mindegy, hiszen az Sz. által megadott kontaktokat azóta (több mint 24 órája) sem kereste senki.

„Nekem az is fura, hogy nemhogy őket, de engem se keresett senki. Írtam a járványügynek, jelentettem a háziorvosnak is, de semmilyen jelzés nem érkezett felém eddig, hatósági karanténban sem vagyok, csak a háziorvos mondta, hogy lehetőleg maradjak otthon. Ennyi. És az, hogy legalább eddig eljutottunk, az is fél napnyi erőfeszítésünkbe tellett.”