Jakab Ferenc: Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány

járvány
2020 szeptember 15., 16:24

„Senkit ne tévesszen meg az, hogy most elsősorban a fiatalok fertőződnek, és ne higgye, hogy az idősebb korosztály biztonságban van. Sajnos ez egyáltalán nem igaz” - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője egy online beszélgetésen.

A napi adatok alapján egyre többen vannak lélegeztetőgépen, és „80 százalékuk sajnos sosem jön le a lélegeztetőgépről”.

„Ha a szimpla adatokat nézzük, már lehet látni, hogy a halálesetek a következő hetekben nagyon meg fognak emelkedni.”- mondta Jakab.

link Forrás

Ez azért is fontos, mert Orbán Viktor szombati interjúja alapján a kormány elsősorban nem a fertőzésszámot, hanem a halálozások számát figyeli a járvány második hullámában. A cél, hogy ezt alacsonyan tartsák, és közben elkerüljék a jelentős korlátozásokat, amelyek visszavetnék a gazdaságot. Orbán azt mondta, az iskolák bezárása sem merül fel addig, amíg a halálozások száma nem kezd emelkedni.

A pécsi virológusok már múlt héten is a floridai példára hívták fel a figyelmet, ahol eleinte főleg a fiatalok körében terjedt a vírus, de 4-5 hét alatt továbbadták az idősebb korosztálynak, és újabb 2-4 héttel később a halálozási számok is emelkedtek.

link Forrás

Jakab elmondása szerint a magyar adatokat hetente elemzik matematikusokkal és epidemiológusokkal.

„El kell keserítsek mindenkit, Magyarország Franciaország után a második helyre zárkózott fel a lakosságra vetített járványterjedési számokban. Megelőzve ezzel Spanyolországot, és messze megelőzve Olaszországot. Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány a lakosságra vetített számok alapján. Ez a fekete igazság.”Jakabot kérdezték a gyógyszerfejlesztésekről is, amiben szerinte jelentős előrelépések történtek, a terápiás célú beavatkozások európai és világszinten is csökkentették a halálozási számokat. A sokat emlegetett gyógyszerek, mint a remdesivir vagy a favirpiavir „most is folyamatosan klinikai vizsgálat alatt állnak”, de nehéz egyértelműen igazolni ezeknek a hatékonyságát.

photo_camera Jakab Ferenc Fotó: PTE/Youtube

Az egyetem egy osztrák biotechnológiai céggel együttműködve vizsgál egy másik szert is, az azelasztin-hidrokloridot, ami „orrnyálkahártya-kísérletek alapján is úgy tűnik, hogy nullára csökkentette a vírus replikációs képességét”. A klinikai vizsgálatokat ezután kezdik majd.

A vakcinával kapcsolatban abban bízik, hogy az év végére meglesznek a nemrég egy időre leállított oxfordi projekt első eredményei, és talán a jövő év első felében megkezdődhet a tömeggyártás és az oltás is.

Jakab „fehérköpenyes sarlatánoknak” nevezte azokat az álszakértőket, akik „hamis tanokat hangoztatnak a közösségi oldalakon. Meg merem kockáztatni, hogy nagyobb kárt okoznak jelen pillanatban az országban, mint maga a vírus”. Szerinte nem szabad teret adni ezeknek az embereknek azzal, hogy vitatkozunk velük, mert akkor „foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és ezeknek a kérdéseknek nincs helye. Magyarországon járvány van, tudomásul kell venni”.