Százezer embert vár Szél és Hadházy a köztévé elé

POLITIKA
2020 szeptember 17., 14:37

Csütörtök délután a miniszterelnök munkahelye előtt, a Karmelita kolostornál számolt be Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselő arról, hogyan sikerült a legutóbbi nemzeti konzultáció íveinek begyűjtése. Az LMP egykori társelnökei június elején jelentették be, hogy a koronavírus kezeléséről szóló, a kormány által mindenkinek kiküldött nemzeti konzultáció íveit maguk is gyűjtik. Üres, kitöltetlen íveket lehetett leadni nekik. Azok figyelmébe ajánlották az akciót, akik ki akarták fejezni elégedetlenségüket a kormányzati propagandával szemben.

Összesen 260 ezer darab üres ív került hozzájuk, ami Hadházy szerint komoly siker. A kormány azt állítja, hogy nekik 1,8 milliót küldtek vissza, de ennek hitelességében a független képviselők kételkednek. Amikor egy korábbi konzultáció alkalmával meg akarták nézni a kormánynak küldött íveket, akkor sok üres dobozt is találtak. Most is meg akarják nézni a kormányhoz visszakerült íveket, de jelentkezésükre egyelőre nem kaptak választ.

Aktivitást akarnak

Hadházy és Szél kezdettől azt mondták, hogy nem akarnak versenyezni a kormánnyal az ívek számában: a kormánynak eleve ingyen lehetett feladni, míg hozzájuk postán vagy aktivistákon keresztül volt mód eljuttatni, ráadásul tapasztalataik szerint sokan félnek az országban részt venni bármilyen ellenzéki akcióban.

A képviselők szerint a gyűjtés lényege éppen az volt, hogy aktivizálja magát az ellenzék, a velük szimpatizáló emberek keressék egymással a kapcsolatot, és már a 2022-es választásra készülve megismerjék, hogy ki hajlandó önkéntes munkára, jelen esetben az ívek gyűjtésére. E célok szerintük jól teljesültek.

"Nálunk minden ívnek saját története van" - mondta a 444-nek Szél, aki felidézte, hogy előfordult, hogy egy nyolcvan feletti idős ember 40 kilométert utazott, csak hogy leadhassa a falujában összegyűjtött íveket. Előfordult, hogy maszkban, sapkában, arcát takarva kerékpárról dobott be valaki egy csomó ívet egy gyűjtőpontra. A többség nem postán küldte el a konzultációs papírokat, hanem olyan személyeknél adta le a sajátját, akik önként jelentkeztek a gyűjtésre. Az ilyen önkéntesekre nagyon számítanak a képviselők a 22-es kampány idején is.

Sok településen pártok és civil szervezetek is gyűjtöttek, éppen az ő egymásra találásuk, a közös cselekvés élménye volt a kampány egyik fő célja. A Momentum kitelepülésekkel vett részt, a pártok közül ők gyűjtötték a legtöbbet. Az MSZP az irodáiban gyűjtötte az íveket, és valamilyen szinten minden ellenzéki párt részt vett az akcióban. Szél szerint az ilyen közös akciók mentén szerveződhet meg az ellenzéki összefogás a következő választásra, ezért is fontos a hasonló kezdeményezések megszervezése.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos
photo_camera Szél Bernadett és Hadházy Ákos, a konzultációs ívek gyűjtésének bejelentésekor.

"Nem új szervezetekre, hanem szerveződésekre van most szükség az ellenzéki oldalon" - tette hozzá Hadházy. Szerinte folyamatosan célokat, feladatokat kell adni az ellenzéki érzelmű választóknak, hogy aktívak maradjanak, és minél jobban megismerjék egymást. "Arra is jó volt a gyűjtés, hogy egymás közelében élő emberek jöttek rá, hogy nincsenek egyedül, mások is azt gondolják az Orbán-rendszerről mint ők, ez kisebb településeken nagyon fontos élmény" - mondta Szél.

"Az apátia, a passzivitás a legnagyobb probléma ellenzéki oldalon, és pont ebbe kapaszkodnék Orbánék, azt akarják elhitetni, hogy kicsik és megosztottak vagyunk, semmire se képesek. Ezért is kellenek ilyen akciók" - mondták. "Amikor kérdezték, hogy mire jó ez az egész, a legegyszerűbb válaszom az volt, hogy arra, hogy történjen valami" - mondta Szél. Amikor pedig Hadházyt arról faggatták, hogy miért csak 300 ezret gyűjtöttek, 3 milliót kellett volna, akkor azzal vágott mindig vissza, hogy "ha te is gyűjtöttél volna, még több lenne".

Szél személyesen magyarázta el az adatvédelmi biztosnak, hogy törvényesen jártak el

A képviselők szerint a Fidesz rosszul viselte a gyűjtést, és ezért is indított jelentős médiakampányt ellenük. A nyáron sokat cikkeztek a kormánypárti lapok arról, hogy törvénysértő lehet a gyűjtés, adatbázisokat építhetnek vele, és fideszes politikusok arról is beszéltek, hogy a Soros-hálózat akciójáról van szó. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos azt nyilatkozta, hogy felvetheti a törvénysértés lehetőségét, ha tényleg adatokat gyűjtenek a választókról. Szél és Hadházy azonban nem gyűjtöttek adatokat arról, hogy ki küldte vissza az íveket. Többségük esetében ha akarnák se tudnák ezt, mert a gyűjtőpontokon leadott példányokon ez nem látszik, míg a postán érkezettek borítékjait kidobták, ha volt is rajta feladó, azt nem nézték meg. Szél Bernadett bement Péterfalvi irodájába, ott előadta neki, hogy aggodalma miért nem megalapozott. Azután a kormánypárti sajtó már nem hivatkozott az adatvédelmi biztos aggályaira.

Százezres tüntetést akarnak

A képviselők szeretnék tovább vinni a lelkesedést, és újabb feladatot adni az embereknek. A propaganda elleni küzdelemben két új célt jelöltek meg: a fizetett kormányzati hirdetések betiltását, és hogy a közmédia élére olyan személyt állítsanak, aki az ellenzéknek is megfelel. Ezért tüntetni hívják október 23-ra az embereket a köztévé Kunigunda utcai székháza elé, és a terv szerint blokád alá veszik az épületet. Hadházy szerint ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetik a céljukat. Ha kevesebb, akkor üzenni tudnak a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást.