Kövér László: Trianon nem pusztán egy lezáratlan múltbéli magyar történet, hanem egy jelenbeni és jövőbeni európai ügy is

politika
2020 szeptember 29., 15:11

Trianon a nemzetellenesség és az identitásküzdelem lelki szinonimája a hazáját és nemzetét szerető minden magyar ember számára, immár egy évszázada, mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Nemzeti Múzeum Szenvedő szerkezet - Hétköznapi Trianon című vándorkiállításának megnyitóján. Kövér László szerint "Trianon nem pusztán egy lezáratlan múltbéli magyar történet, hanem egy jelenbeni és jövőbeni európai ügy is. Ugyanis napjainkban kivétel nélkül minden európai nemzetnek szembe kell néznie a létére törő nemzetellenességgel, az előttünk álló jövőben minden európai nemzetnek meg kell vívnia a maga identitásküzdelmét a fennmaradásáért."

"A mai magyarok ugyanazt kívánják a szomszédjaiknak és Európa valamennyi nemzetének, amit önmaguknak: a nemzeti identitás szabadságát a szülőföldjén többségben vagy kisebbségben élő minden őshonos nemzeti közösség számára, valamint ezt a szabadságot biztosítani és oltalmazni hajlandó, méltányos, cselekvőképes és a nemzetközi együttműködésre nyitott nemzeti államot. Mint hozzátette, mindez nemcsak az emberi méltósággal élhető magyar élet, hanem az európai élet kulcsa is a 21. században,"

tette hozzá a házelnök. Kövér szerint "a magyarságot meggyötrő trianoni történet csak akkor érhet véget, ha a külhoni magyarok joga a nemzeti identitásukhoz ténylegesen biztosított lesz a szülőföldjükön."(MTI)