Hvg.hu: A Külügyminisztérium 280 millióért vett gyorsteszteket, amiket aztán a megváltozott rendelői igények miatt át se vett

gazdaság
2020 szeptember 30., 06:36

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 280 millió forintot fizetett ki egy cégnek koronavírus gyorstesztekért, amiket aztán inkább nem is vettek át, derül ki a hvg.hu közérdekű adatigényléséből.

A hvg.hu birtokába került, júniusban kötött szerződésből az derül ki, hogy a Külügyminisztérium 780 ezer euróért vásárolta meg a teszteket a Pro Concept nevű cégtől, de végül „a megváltozott rendelői igényekre” hivatkozva át sem vették azokat.

A lap azt is írja, hogy a közérdekű adatigénylés során kikért dokumentumok hiányosak, ezért az nem derül ki, hogy maguk a tesztek mennyibe kerülhettek, csak hogy a 280 millió forintot „lemondásból és egyéb, a tárolásból eredő költségek (mint a kezelési, szállítási, érkeztetési, stb.)” fejében kapta a cég.

Ugyanezzel a céggel a kormány márciusban kötött egy szerződést, de akkor az lélegeztetőgépek vásárlásáról szólt.

A hvg.hu a hiányosan kiadott közérdekű adatok miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez fordult. A tesztekkel kapcsolatos kérdéseikre se a Külügyminisztérium, se a Pro Concept nem válaszolt.