Szabadstrand is lehetett volna, de inkább privát kikötőt csinálnak belőle

balaton
2020 október 01., 04:24

A balatonakarattyai egykori MÁV-gyermeküdülő helyén már jó ideje, rohamos léptékben építkeznek. A faházak, az étkező, a pingpongasztalok helyén most konferenciaterem, szálloda, teniszpálya, és egy seafood (sic!) étterem épül.

Ahogy az mostanában szokás a Balaton környékén, Balatonakarattyán is felvonultak a munkagépek egy fás, nagyon zöld területen, és elkezdték előkészíteni a terepet a betonnak és a térkőnek. Jó ideje tudni lehet, hogy oktatási és konferenciaközpont épül az egykori üdülő területén, de a helyiek és a nyaralótulajdonosok többsége sokáig úgy tekintett az egészre, mint egy természetes fejlődési folyamatra. Néhányan még örültek is neki, hogy valami új épül az elhanyagolt területen.

Az önkormányzat mindenesetre nem sokkal az értékesítés után megváltoztatta a helyi építési szabályzatot úgy, hogy a területen 7,5 méter helyett 8 méter magas épületeket lehessen felhúzni, a telken belüli kötelező zöldfelület arányát pedig 60-ról 40 százalékra csökkentette. Amint arra egy az üggyel foglalkozó Facebook-csoportban felhívták a figyelmet, a környéken a partközeli ingatlanok maximum 4,5 méter magasak lehetnek, és a telken legalább 65 százalék kell hogy legyen a zöldfelület.

Arról viszont nem volt szó, hogy a volt üdülő előtti partszakaszon, ami közterület, kikötő épül.

„Ez egy nyugodt környék, kis családi nyaralók vannak itt. Régen megszokott volt a gyerekzsivaj, a MÁV-üdülőben nyaraló gyerekek strandoltak meg játszottak itt” - meséli egy nyaralótulajdonos, aki családjával hosszú évek óta tölti a nyarakat Balatonakarattya egyik legnyugisabb, part menti részén. „Már vagy két éve megy az építkezés. Nagyon modern, a legújabb gépekkel dolgoznak, a vejem szerint azért sincs akkora zaj. Hallottunk már mi is a kikötőről, de a részletekről semmit sem tudunk. Nem mond nekünk senki semmit” - meséli egy idős hölgy.

Az épülő oktatóközpont és szálloda felülnézetből.
photo_camera Az épülő oktatóközpont és szálloda felülnézetből.

Szeptember elején röppent fel a hír, hogy bár a település vezetése már 2016-ban jóváhagyta a kikötő építését, erről a lakosságot elfelejtették értesíteni. Sőt, most sem azért derült fény a tervekre, mert rászánták magukat a tájékoztatásra, hanem mert egy helyi blog megírta. Miután kiderült a dolog, végül - lakossági nyomásra - felkerült az önkormányzat oldalára egy tájékoztató.

A tervek szerint a két nagy strand közötti partszakaszon 40 hajós kikötő épül, ami - úgy néz ki - nagyobb lesz, mint a környék legnagyobb kikötője, és 150 méter hosszan nyúlik majd be a tóba. Hogy milyen alapon kapta meg az MNB tulajdonában lévő Optimum-Gamma Kft a strandolásra alkalmas, közterületnek számító partszakaszt, egyelőre nem világos, ahogy az sem, el lesz-e zárva, vagy bárki bemehet. Ami biztos, hogy magát a kikötőt csak az oktatóközpont látogatói használhatják.

Egyelőre úgy tűnik, a helyiek nem is annyira magát a kikötőt ellenzik, csak azt szeretnék, ha az nem tenne kárt a környezetben, és a part nem lenne elzárva a helyiek elől.

Az épületegyüttes egy part menti dombon épül, a Koppány soron, két barátságos kis strand között. Az előtte lévő, vízparti területen kezdődhet meg hamarosan a kikötő építése, olyan partszakaszon, ami eddig a helyieké volt, bár már jó ideje el volt zárva a fürdőzni vágyók elől. A környék csendes, zöld, barátságos, főleg apró nyaralók sorakoznak a part közelében. A tervek szerint már jövőre átadnák a kikötőt, ami nagyon sok szempontból meglepő. Ahogy még rengeteg apró részlet ebben a sztoriban.

A terveken látható, hogy elég nagy kikötőről van szó, elvileg 12 személyesnél nem nagyobb elektromos hajókat és 12-13 méter hosszú vitorlásokat fogadnak majd. A víz itt elég sekély, így lesz persze mederkotrás is, nem is kicsi, és a tervek szerint 210 köbméter vasbetonból épül partvédmű és hullámtörő gerenda. Ezzel kapcsolatban azonnal felvetődik a kérdés, hogy ez nem vezet-e a szomszédos strand eliszaposodásához - a beruházó szerint nem.

Az egész engedélyeztetési eljárás az elejétől fogva minimum furcsának mondható, hibák és hiányosságok kerülnek elő, közben mágikus módon folyamatosan változik a szabályozás, önkormányzati szinten is. Nehéz nem úgy látni, hogy mintha a beruházásra szabnák a játékszabályokat is. Az csak hab a tortán, hogy az egész építkezés el sem kezdődhetne, míg el nem készül a partszakaszra érvényes partvonal-szabályozási terv - márpedig ez még egyáltalán nem készült el.

A telekre benyúló lagúna mellett már félkész állapotban vannak az új épületek.
photo_camera A telekre benyúló lagúna mellett már félkész állapotban vannak az új épületek.

Amikor az önkormányzat elfogadta a kikötő tervét, azt az állami főépítész kifogásolta, és a vízpartrehabilitációs terv módosításáig nem támogatta. Az ombudsman hivatala 2017-ben nagyon részletesen fogalmazta meg a kikötő építésével kapcsolatos aggályait, ennek ellenére a terv nem került le a napirendről, és a helyi építési szabályzatban sem esett szó róla.

Egy helyi blog részletesen írt arról, hogy a környezetvédelmi hatóság most megakasztotta a folyamatot, és hatásvizsgálatra kötelezte a beruházót, de ez valószínűleg egyáltalán nem azt jelenti, hogy a kikötő nem fog megépülni, csupán formai hibákat és hiányosságokat kérnek számon rajtuk.

A helyiek és a nyaralótulajdonosok, amint értesültek a tervekről, több platformon is szervezkedni kezdtek, és megpróbáltak mindent megtudni a tervezett kikötőről. Minden információmorzsát maguk hordtak össze, ugyanis az önkormányzat nem nagyon akar kommunikálni velük a témáról.
A településen Matolcsy György MNB-elnök volt felesége, Matolcsy Gyöngyi a polgármester. A helyiek kérték, hogy árulják el, milyen feltételekkel, és főleg hogy miért a lakosok megkérdezése nélkül engedték át a part menti területet a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő kft-nek, de választ eddig nem kaptak.

A helyzetet bonyolítja, hogy az építkezés Balatonakarattya és Balatonkenese közigazgatási határán fekszik, egy olyan területen, melyről egyébként is vita van a két település vezetése között. Ha Kenese nagyon ragaszkodik a területhez, akár pert is indíthat, hogy érvényt szerezzen igényeinek.

Műholdfelvételek a partszakaszról.
photo_camera Műholdfelvételek a partszakaszról. Forrás: Google Maps / E-Közmű

Az oktatóközpont építési területe, ami bár le van zárva, olyan nagy, hogy szabad szemmel is látható, hogy nagy dolgokra készülnek. Ottjártunkkor is ezerrel ment a munka. A tervek szerint lesz szálloda, teniszpálya, konferenciaterem, és egy egyelőre seafood étteremnek nevezett vendéglátóegység - erről egyelőre nem tudjuk, itt valóban tengeri ételeket szolgálnak-e majd fel. A tervezett kikötő területén sok nyoma még nincs munkának, de a partról nézve látható, hogy az első perctől az volt a terv, hogy ez az egész egy nagy összefüggő valami lesz. A Bezerédi strandot egy kis lagúna választja el a majdani kikötőtől, elvileg ez is része lesz majd a komplexumnak.

Nemcsak a titkolózás, az arrogancia se tetszik az akarattyaiaknak. A beruházás miatt aggódó helyi lakosok és nyaralótulajdonosok most a helyi civil szervezetek támogatásában bíznak, és zárt Facebook-csoportokban igyekeznek kinyomozni mindent, amit csak lehet. Egy aktivista már össze is állított egy kérdőívet, melyen - az önkormányzat és az építtető helyett - kérdezi a lakosok véleményét a beruházásról.

Az üggyel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket Balatonakarattya önkormányzatának, ezekre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.