Az indexesek és az SZFE-sek példáját követné Pálinkás József új pártja

POLITIKA
2020 október 15., 09:41

„Szerintünk erős ajánlat, hogy eddig nem loptunk és nem hazudtunk, és ezután sem tervezünk ilyet tenni” - hangzott el az Új Világ Néppárt csütörtöki bemutatkozásán.

Néhány napja jelent meg a hír, hogy Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere új pártot alapít. Pálinkás egy ideje feszegette már a Válasz Online-on, hogy készül beszállni a politikába, csütörtökön pedig ez meg is történt lila-rózsaszín-halványkék színvilágú logók előtt.

A pártot „pragmatikus néppártnak” nevezik, amiből 2022-re kormányzóképes alternatívát akarnak csinálni. Elmondásuk szerint mostanra Magyarországon általánossá vált a hadiállapot, a szabadrablás és az üres handabandázás, a józanul gondolkodó embereknek ezért mostanra elegük lett a politikából, csak békében akarnak élni.

Tilos lesz a gyűlöletbeszéd

„Senki sem tudhatja, mikor tetszik meg a tulajdona az uralkodó elitnek”, mondták, ugyanakkor szerintük a politika mára az ellenségek kijelöléséről szól, miközben a kompromisszumok művészetének kellene lennie.

Etikai kódexet is írnak, ami alapján tilos lesz a pártban a gyűlöletbeszéd és a közpénzek nem megfelelő felhasználása. Különösen fontosnak tartják, hogy több nő kapjon szerepet a politikában.

A párt alapítói „álltak már ellentétes oldalakon”, de szerintük a politikai fordulathoz minden békeszerető, tiszta kezű ember közös erőfeszítésére szükség lesz. Ez azt jelenti, hogy az elnökségi tagok között van Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász, és Ábrahám Júlia, az LMP volt elnökségi tagja (ők ketten a bemutatkozón is részt vettek), de tagja a vezetésnek a volt SZDSZ-es Szent-Iványi István, és Stelli-Kis Sándor ügyvéd is, aki volt már a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje.

Szövetségeseiket az ellenzéki pártok között látják, és szerintük nem az ellenzéki szavazókat fogják megosztani, hanem a Fidesz-világból tudnak új szavazókat hozni.

A bemutatkozón elhangzott: „Az indexesek, a színi növendékek és az orvosi kamara is példát mutatott abban, hogy mit kell tenni: a kulcs az egymásban bízó emberek közössége.”

Mivel a bemutatkozás sokban hasonlít arra, amit a Momentum mond magáról, megkérdeztük, mi a különbség a párthoz képest. Első ránézésre is látszik egy nagy különbség: a korunk, mondta Lantos Gabriella. „A momentumosok szülei lehetnénk, érthető, ha ha nem akarnak a saját szüleikkel egy pártban lenni.”

Az elnökség is versenybe száll

Pálinkás József szerint nem áll tőlük távol a Momentum, mégis úgy gondolták, saját pártot alapítanak, ami saját identitását megfogalmazva olyan választókat is meg tud szólítani, akiket a Momentum nem tud.

Elmondták azt is, terveznek jelölteket indítani az ellenzéki előválasztásokon. Az elnökségi tagok maguk is elindulnak. Frissítés: Pálinkás a bemutatkozásra időzítve több interjúban is elmondta, ő maga a miniszterelnök-jelöltségért indulna az előválasztáson.