Orbán Viktor tanácsadója szerint orrspray-vel kellene védekezni az iskolákban a koronavírus ellen

járvány
2020 október 16., 10:09

A héten emailben kereste meg a leghátrányosabb helyzetű települések iskolavezetőit és polgármestereit Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott. A szerkesztőségünkhöz eljutott levélben egy Allergodil nevű orrpsray-t ajánlott a címzettek figyelmébe, mert elérhető áron van, és „négy órán keresztül biztosítja, hogy az orron keresztül ne jusson Covid-19 vírus a szervezetbe”.

photo_camera Hegedüs Zsuzsa középen, egy ételosztáson 2016-ban Fotó: Komka Péter

Hegedüs azt írta, „természetesen a maszkviselést ez nem váltja ki feltétlenül, de mindenki esetében plusz védelmet biztosít, és ami még fontosabb, hogy 6-10 év alatti gyermekeknél, akikre nehéz ráerőltetni az iskolában a maszk több órás viselését, megkönnyíti mind a pedagógusok, mind az ő helyzetüket, feltéve, ha a pedagógus figyel arra, hogy a 4 órás időtartam után még egyszer spricceljenek az orrukba”.

Kérte az igazgatókat, hogy javasolják a szülőknek a spray beszerzését, aki pedig nem engedheti meg magának, az kérjen segítséget a polgármestertől. Hegedüs Zsuzsa megerősítette, hogy ő küldte a levelet: „(...) senkinek nem ajánlottam, hanem kértem, hogy tájékoztassák a szülőket, az intézményvezetőket, a lakosságot ennek a már generikus áron forgalmazott orrspraynek a létezéséről, amely viszonylag magas védettséget nyújt néhány órán keresztül a vírusfertőzés illetve továbbfertőzés veszélyétől” - írta kérdésünkre.

Elmondása szerint tanácsadója, Rácz Jenő tájékoztatta erről Jakab Ferenc virológus szeptemberi előadása alapján. A pécsi koronavírus-kutatócsoport vezetője valóban sikerként beszélt az azelasztin-hidroklorid vizsgálatáról, a spray hatóanyagáról, ami a kísérletek során antivirális hatást mutatott. Azt mondta, amikor az Allergodilt ötszörös hígításban egy orrnyálka-modellhez adták, és megfertőzték, azt látták, hogy napok múltán sem növekedett a vírusmennyiség.

link Forrás

Jakab néhány hónappal korábban, júliusban is beszélt erről a kutatásról. Akkor hangsúlyozta, hogy „ez a hatóanyag nem véd meg a vírusfertőzéstől, csak a már megfertőződött emberek szervezetében segíthet, de egyelőre csak így feltételes módban. Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ne rohanjon a patikába, és ne vásárolja fel szegény allergiások elől most az orrspray-t, mert nem véd meg a vírusfertőzéstől.”

Csütörtökön megkerestük Jakab Ferencet, hogy mi az álláspontja Hegedüs tanácsáról, érdemes-e használni az orrspray-t a gyerekek védelmére, de nem kaptunk választ. Ugyanígy nem reagált a megkeresésünkre Kemenesi Gábor sem, aki tagja a Jakab-féle kutatócsoportnak.

Hegedüs azt írta, azért tartotta fontosnak elküldeni a levelet közel 900 hátrányos helyzetű településnek, mert „bár kezdeményezésemre az ország leszakadt régióinak internet lefedettségét minden településen biztosítottuk, az internetről való tájékozódás messze nem vált még szokássá, szemben a nagyvárosokban élőkkel, akik évek óta digitalizált világban élnek”.

Beszéltünk több Szabolcs megyei iskolaigazgatóval is. Volt, aki nem találkozott a levéllel, de már hallott róla a tankerülettől, ahonnan szintén érdeklődtek, kaptak-e ilyen emailt. Többen azt mondták, egyszerűen túlléptek a levélen, mert amúgy is annyi hirdetést kapnak mostanában maszkokról, lázmérőkről, hőkamerákról és gyógyszerekről, hogy nincs idejük mindet elolvasni.

Kerestük az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központot is a témában, eddig nem válaszoltak.