Betartotta a 30-as korlátozást, a mögötte haladó nő úgy bedühödött, hogy a szabályos autós a feje tetején végezte az árokban

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Egy életre megtanulhatta egy kaposvári autós, hogy mennyire érdemes betartani a sebességkorlátozást, ha egy ideggyenge halad mögöttünk. 

A vétlen sofőr tragikus vétsége az volt, hogy egy olyan kaposvári útszakaszon, a városból kifelé tartva, valamivel a lakott terület vége tábla előtt, ahol 30 kilométer per órás korlátozó tábla volt kitéve, ténylegesen harminccal haladt. Mint utóbb kiderült, ez nem igazán tetszett a mögötte araszolónak. Aki annyira dühös lett a szabálykövetés láttán, hogy miután végül sikerült megelőznie a bűnöst, nem ment a dolgára, pedig már az országúton jártak a városon kívül, hanem meg akarta leckéztetni, méghozzá azzal, hogy satuféket nyom előtte. 

Ráadásul nem is egyszer próbálkozott az életveszélyes bunkósággal, hanem háromszor. A vétlen autós harmadjára olyan hirtelen vészfékezésre kényszerült, hogy lesodródott az útról, és menetiránnyal szembe felborult.

A sofőr szerencséjére nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett csak. És abban is szerencséje volt, hogy haladt mögötte egy másik autós, aki értesítette a hatóságokat. Merthogy a tettes, egy 42 éves nő, meg sem állt, hanem a sikeres közlekedéspedagógiai akciója után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást kért a vádlottra.