Biden győzelmi beszéde: Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a durva retorikát

  • Magyar idő szerint szombat délután eldőlt a verseny, amire napokon át figyelt mindenki: Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
  • Biden fordítani tudott Pennsylvaniában, és fokozatosan nőtt az előnye, majd idővel sorra adták neki az államot a hírügynökségek.
  • Kevéssel korábban Trump ismét kiírta Twitterre, hogy ő nyert, de ennek nincs nagy jelentősége.
2020 november 08., 22:34

Lehet, hogy republikánusok is helyet kapnak Biden kormányában

Joe Biden megválasztott amerikai elnök vasárnap megkezdte a koronavírus-járvány kezelésére ígért munkacsoport kialakítását.Vivek Murthy volt tisztifőorvost és David Kesslert, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetőjét nevezi ki a járványellenes munkacsoport két vezetőjének. A hivatalos bejelentést erről hétfőn teszi meg.

Az AP amerikai hírügynökség a leendő elnök hatalomátadást bonyolító csapatára hivatkozva azt közölte, hogy Joe Biden munkatársai már a jövő héten áttekintik a legfontosabb kormányzati ügynökségek munkáját és vezetői összetételét a gördülékenyebb hatalomátadás érdekében. Ennek keretében megvizsgálják a korábbi személyzeti és költségvetési döntéseket és az érvényben lévő szabályokat. „Az emberek azt akarják, hogy az ország működjön és a munka haladjon, és Bidennek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek meglegyen a lehetősége a munka megkezdésére mind a járványkezelésben, mind az ország gazdaságának talpra állításában” – fogalmazott Kate Bedingfield, Biden kampányának helyettes menedzsere a NBC televízió szokásos vasárnapi heti politikai vitaműsorában.

Amerikai sajtójelentések szerint Donald Trump elnök és a Fehér Ház munkatársai egyelőre még nem vették fel a kapcsolatot Biden csapatával. Joe Biden egyik tanácsadója, Ted Kaufman az NBC televíziónak nyilatkozva kifejtette: a hatalomátadást bonyolító csapat már a jövő héten az új kormány összetételével fog foglalkozni, bár a kormányzat kulcspozícióiról várhatóan még nem születik döntés. Elemzők szerint ez azt jelezheti, hogy a Biden-kormányzatban republikánus politikusok is helyet kaphatnak.

Symone Sanders, Biden másik tanácsadója a CNN televízióban arról beszélt vasárnap, hogy bár a Fehér Ház tisztségviselői még nem vették fel velük a kapcsolatot, de a képviselőház több republikánus törvényhozója már kapcsolatba lépett Bidennel az elmúlt napokban. Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje szintén az NBC televíziónak nyilatkozva leszögezte: Donald Trump elnöknek joga van újraszámlálást kérnie, és jogi eljárásokat indíttatnia, de ez nagy valószínűséggel nem változtat a választás végeredményén. Romney szerint az elnöknek vissza kellene fognia az éles retorikáját, mert ez rombolja a demokratikus választási folyamatba vetett bizalmat. (MTI)

2020 november 08., 18:55

G. W. Bush: A választás fair volt, Biden jó ember

George W. Bush és Gyurcsány Ferenc a Fehér Házban 2005. október 7-én.
photo_camera George W. Bush és Gyurcsány Ferenc a Fehér Házban 2005. október 7-én. Fotó: MANDEL NGAN/AFP

A választás alapvetően fair volt, az eredmény pedig tiszta és világos – szögezte le nyilatkozatában George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke (2001-2009). „Nem számít hogyan szavaztál, a szavazatod számított” – írta Bush. Ugyanakkor nem lát abban kivetni valót, ha Donald Trump újraszámolást kér egyes államokban, esetleg más rendelkezésére álló jogi eszközzel próbálkozik.

Bush közölte azt is, hogy beszélt Joe Biden megválasztott elnökkel, és megköszönte, amiért „hazafias üzenetet” fogalmazott meg győzelmi beszédében, és egységre szólított föl. Bush hangsúlyozta, hogy Bidennel ugyan erősen különböző politikai nézeteket vallanak, de meggyőződése, hogy a megválasztott elnök „jó ember” és tisztességes módon nyerte el a jogot arra, hogy vezesse és egyesítse az országot.

2020 november 08., 17:42

Fideszes védekezéshez nyúlnak a republikánusok: SOROS

Newt Gingrich republikánus politikus, korábbi képviselő arról beszélt a Fox Newsnak adott interjújában, hogy a demokraták által elcsalt, korrupt amerikai elnökválasztást Soros György és hozzá hasonló emberek finanszírozták.

link Forrás
2020 november 08., 12:30

A Joe Biden-paródia végén előjött az Ace Ventura Jim Carrey-ből

A Saturday Night Live készítői nem titkolják, hogy győzelmi mámorban úsznak Trump veresége láttán, Alec Baldwin Trumpként sírva, lassan zongorázta el a Macho Mant, Jim Carrey pedig adta magát.

link Forrás
2020 november 08., 08:57

Trump csapata valószínűleg benézte a helyszínt, ezért egy kertépítő cég parkolójában tartott sajtótájékoztatót

Furcsa helyszínen tartotta „nagy sajtótájékoztatóját” a Trump-kampány: egy philadelphiai kertépítő cég parokolójában. A céget Four Seasons Total Landscapingnek hívják. Majdnem úgy, mint a luxushotelt. Érdekes egybeesés.

2020 november 08., 07:31

Joe Biden: Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a durva retorikát, hallgassuk meg egymást újra

A demokrata elnökjelölt Wilmingtonban (Delaware állam) magyar idő szerint vasárnap hajnalban tartotta győzelmi beszédét. Azt mondta, hogy az amerikai egyértelműen döntöttek: 74 millió szavazattal nyert, soha senkire nem szavaztak még ennyien.

link Forrás

Joe Biden köszönetet mondott a családjának, aztán az alelnökének, Kamala Harrisnek, az első alelnöknek, aki nő, fekete, illetve délkelet-ázsiai gyökerei vannak. Azt mondta, az afro-amerikai közösség végig ott álltak mögötte, ő pedig ki fog állni értük.

„Adjunk esélyt egymásnak. Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a durva retorikát, hallgassuk meg egymást újra. Ne az ellenségeinkként kezeljük az ellenfeleinket. Nem az ellenségeink, hanem amerikaiak” – mondta Biden, és hozátette, hogy szerinte ideje a sebek begyógyításának, a szisztematikus rasszizmus felszámolásának. Az első feladat a világjárvány kezelése lesz.

A demokratáknak és a republikánusoknak véget kell vetniük egymás démonizálásának, és együtt kell működniük, függetlenül az emberek etnikumától, vallásától vagy identitásától – mondta a megválasztott elnök. Helyre kell állítani Amerika lelkét. Az egész világ Amerikára figyel most, és Biden az ígérte, vezetni fogják a világot, „nem csak a hatalom példájával, hanem a példa hatalmával”.

Az új elnök olyan Amerikát szeretne vezetni, amely betegségeket gyógyít, mint a rákot és az Alzheimer-kórt, olyan Amerikát akar vezetni, amely senkit sem hagy hátra. Biden a beszédét azzal zárta, hogy gyerekkorában a nagyapja mindig mindig azt mondta: „Joey, őrizd meg a hitedet!”, míg a nagyanyja erre azt válaszolta: „Joey, ne megőrizd a hitedet, terjeszd!”

2020 november 07., 19:58

Ma kiderült, hogy számít a jellem és az igazmondás, mondta könnyezve a CNN elemzője

Van Jones élő adásban érzékenyült el Biden győzelmét meghallva.

2020 november 07., 19:09

Újra lesz kutya a Fehér Házban

Joe Biden győzelmével eldőlt az is, hogy négy évnyi szünet után ismét lesz hivatalos háziállat a Fehér Házban. Az elnöki állatoknak nagyon régi hagyománya van, Trump a kivételt jelentette ebben, de Biden érkeztével két kutya is érkezni fog Washingtonba.

Champ 2012-ben
photo_camera Champ 2012-ben Fotó: WIN MCNAMEE/AFP

Major és Champ két németjuhász, Champ már akkor Bidenéké volt, amikor alelnök volt, Majort pedig 2018-ban fogadták örökbe egy menhelyről.

link Forrás
2020 november 07., 18:14

Bernie Sanders is gratulált azoknak, akik összehozták ezt a történelmi napot

Bernie Sanders Twitteren gratulált mindenkinek, aki keményen dolgozott azért, hogy ez a történelmi nap megvalósulhasson. A Demokrata Párt balszárnyának legismertebb politikusa, aki maga is indult az elnökjelöltségért, de miután kiszállt a versenyből, Biden jelöltségét támogatta, most arról írt, hogy folytatni kell az alulról indult szervezői munkát, és egy olyan kormányt létrehozni, ami nem a keveseké, hanem mindenkié. Majd azzal zárta, hogy olyan nemzetet kell megalkotni, ami az igazságosságon, nem pedig a kapzsiságon és bigottságon alapul.

link Forrás
2020 november 07., 17:48

Trump jelenleg golfozik, de a stábja kiadott egy közleményt, hogy még nincs vége a választásnak

Donald Trump miután kiírta Twitterre, hogy megnyerte a választást, golfozni kezdett. A játszmája közben jelentették be az amerikai hírügynökségek, hogy Joe Biden nyerte a választást. A Trump-stábnak erre a jelek szerint bekészített közleménye volt, mert nem sokkal később már közölték is, hogy szerintük messze nincs még vége a választásnak.

link Forrás

A közleményben Trump úgy fogalmaz, hogy pontosan tudják, Biden miért siet annyira, hogy hamisan győztesnek állítsa be magát, és hogy a médiabeli szövetségesei miért segédkeznek ebben: mert nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. Az az egyszerű tény, hogy ennek a választásnak még messze nincs vége.

Azt írják, hogy hétfőn bírósághoz fognak fordulni, és el fogják érni, hogy a választási törvényeknek megfelelően, jogszerűen válasszák meg az új elnököt. A Trump-stáb a napokban számos helyen jogi úton támadta meg a választást, de ezek közül sokat már le is söpörtek a bíróságok, megalapozatlannak találva azokat. (Guardian)

2020 november 07., 17:23

Hogyan tört fel a csúcsra Joe Biden?

Joe Biden
photo_camera Fotó: Drew Angerer/AFP

Most, hogy eldőlt, ő lesz a következő elnök, érdemes újra elolvasni Magyari Péter portrécikkét Joe Bidenről, ami még a választás előtt készült. Kiderül belőle, hogy az egyensúlyozás és a háttéralku a védjegye, minden radikalizmus távol áll tőle, de kampánya végén fontos gesztusokat tett a baloldalnak. Két gyerekét vesztette el a hosszú politikai pályafutása alatt.

2020 november 07., 17:19

A Fehér Ház környékén dudálva ünneplik a hírt

Érkeznek az első ünneplő videók, ez például Washingtonból, a Fehér Ház közvetlen közeléből:

link Forrás
2020 november 07., 17:02

Biden: Minden amerikai elnöke leszek, akár rám szavazott, akár nem

Joe Biden első posztja azután, hogy az amerikai sajtó győztesnek hirdette, arról szól:

megtisztelőnek tartja, hogy Amerika őt választotta, és nehéz lesz az út, de azt ígéri: minden amerikai elnöke lesz, akár rá szavazott, akár nem.

link Forrás
2020 november 07., 16:39

Biden megnyerte az elnökválasztást

photo_camera Fotó: Drew Angerer/AFP

Szombat délutánra az amerikai sajtó kihirdette: Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

2020 november 07., 14:59

Trump sajtótájékoztatót hirdetett fél 6-ra, ügyvédei beszélnek

Philadelphiába, helyi idő szerint délelőtt fél 12-re.

link Forrás

Újabb posztja alapján ügyvédei tartják majd a csatatérállam Pennsylvania legnagyobb városában.

Maga az elnök a választás óta kétszer lépett nyilvánosság elé: egyszer kedd este, amikor annak ellenére hirdetett magát győztesnek, hogy még nem volt hivatalos eredmény, és még egyszer, szintén a Fehér Házból, amikor annyi valótlanságot beszélt, hogy a legtöbb tévétársaság megszakította a közvetítést.