A szülők többsége támogatná az iskolák bezárását, ha lenne garancia, hogy ez nem veszélyezteti a megélhetésüket

oktatás
2020 november 05., 06:42

Tízezer szülő véleményét gyűjtötte össze a járvány elleni iskolai védekezésről, az oktatás jelenlegi rendjéről és a távoktatásra való esetleges átállásról a Szülői Hang nevű érdekvédelmi szervezet.

Online felmérésük egyik legfontosabb eredménye, hogy a válaszadó szülők elsöprő többsége, 90 százaléka jelezte a jelenleg érvényes járványügyi intézkedések valamelyikéről, hogy az szerinte nem működőképes:

  • 71 százalékuk szerint nem működik a gyereke iskolájában a tanórai távolságtartás, és a maszkviselési szabályok betartása
  • 70 százalékuk szerint nem megfelelő a kontaktkutatás és tesztelés az iskolai járványhelyzet feltérképezésére,
  • több mint felük, 57 százalékuk jelezte, hogy fertőzés esetén szerinte elmarad az érintett osztály távoktatásának, és a kontaktok karanténba vonulásának elrendelése,
  • 40 százalékuk pedig problémaként jelezte, hogy az iskolájában kevert osztályokkal, maszkviselés nélkül tartanak órákat (a tanórai maszvkiselés egyelőre nem is kötelező az iskolákban).

A szülők visszajelzései alapján vannak iskolák, ahol a kormányzati intézkedéseken túl további lépéseket tettek a fertőzések megakadályozására:

  • 27 százalékuk jelezte, hogy a gyerekük iskolájában a tanárok a tanórán is rendszeresen maszkot hordanak,
  • 39 százalékuk, hogy a gyerekük énekóráin elmarad az éneklés,
  • de csak 16 százalékuk hogy az iskolában az állami tesztelés hiányában saját önköltséges tesztelést is végeznek.

Hiányzik a párbeszéd

A Szülői Hang felmérésére válaszoló szülők egyharmada, 31 százaléka kifejezetten elégedetlen volt azzal, ahogyan az iskola kommunikál velük a járvánnyal kapcsolatban. Nehezményezik, hogy az iskolai fertőzésekről sok esetben nem kapnak megfelelő tájékoztatást, és az iskola nem folytat párbeszédet velük a járványügyi intézkedésekről.

A szülők 43 százaléka mondta, hogy nincs tudomása iskolai fertőzésről, pedig a Szülői Hang szerint a jelenlegi fertőzöttségi adatok mellett szinte biztosra vehető, hogy az intézményenként több száz fős tanulói és dolgozói közösségekben az esetek jelentős részében előfordulhatott már fertőzés. „A tesztelés és/vagy a tájékoztatás elégtelensége miatt ez egyáltalán nem derül ki, az információ nem jut el a szülőkhöz” - írják elemzésükben.

Még mindig túl nagy a távoktatás ára

Az akadozó járvány elleni védekezés ellenére azonban nem egyértelmű, hogy a szülők a távoktatásra való szélesebb körű átállást szeretnék: a megkérdezettek 59 százaléka tartaná ezt szükséges lépésnek.

photo_camera Forrás: Szülői Hang

A megosztottságnak több oka van.

Egyfelől, a tavaszi tapasztalatok nagyon vegyesek a távoktatással kapcsolatban. A szülők 51 százaléka jelentette, hogy a tavaszi távoktatás után tapasztalt lemaradást a gyerekénél valamilyen tárgyból, ez a válaszadók 16 százaléka esetében jelentett súlyos lemaradást. Az idei tanév részleges, általában osztályszintű távoktatási tapasztalatai alapján pedig a szülők 33 százaléka állította, hogy „kifejezetten elégedetlen” a távoktatás minőségével. 18 százalékuk szerint idén szeptember óta, ha el is rendelték részlegesen és ideiglenesen az iskolában, érdemben nem valósult meg távoktatás.

photo_camera Forrás: Szülői Hang

A felmérés szerint komoly problémát okozhat a gyerekek iskolai előmenetelében, hogy az idei tanévben a járvány miatt gyakoribbak a tanulói és tanári hiányzások, helyettesítések, ezek a szülők 30 százaléka szerint okai lemaradásoknak. A hiányzásaik pótlásával pedig nagyrészt magukra maradnak szerintük a tanulók: 53 százalékuk állította, hogy a gyerekének önállóan kellett gondoskodnia erről. Csak a szülők 5 százaléka számolt be róla, hogy az iskola megteremtette az online otthoni bekapcsolódás lehetőségét az iskolában zajló tanórákba.

Ezek miatt a szülők túlnyomó többsége, 71 százaléka sürgeti, hogy az idei tanév hátralévő részére központilag csökkenteni kellene a megtanulandó tananyag mennyiségét.

A válaszadó szülők másik része azért nem támogatja jelenleg a távoktatásra való átállást, mert az jelentős többletterhet jelentene a család számára: 49 százalékuk szerint hosszú távon nem összeegyeztethető a munkával, 18 százalékuknak már rövid távon is problémát jelentene, ha gyereke napközben nem lenne iskolai felügyelet alatt.

A szülők 48 százaléka a munkahelyről való kimaradás pénzügyi következményeitől tart.

photo_camera Forrás: Szülői Hang

Hogy a munkával való összeegyeztethetőség mennyire meghatározza a kérdéshez való hozzáállást, azt jól mutatja, hogy azok a szülők, akiknél megoldható a munka a távoktatás mellett, 85 százalékban támogatják az iskolai jelenléten alapuló oktatás szüneteltetését.

photo_camera Forrás: Szülői Hang

„A kormányzat tehát kényszerű döntést erőltetett a szülői társadalomra: nem adták meg a családoknak a szükséges védelmet ahhoz, hogy a szülők a távoktatás közben is megtarthassák a munkájukat (például jogi védelem vagy táppénz lehetőség segítségével), és ezáltal a szülők jelentős részét ellenérdekeltté tették a távoktatás kibővítésével kapcsolatban”

- értékeli a helyzetet a Szülői Hang.

Jöhet a távoktatásra való átállás, de csak a minőség és a munkával való összeegyeztethetőség javítása mellett

Felmérésük alapján tehát a szülők egyszerre javasolják a kormánynak, hogy amikor az a megfelelően elvégzett szűrések és a kontaktkutatások alapján indokolt, gyorsabban és szélesebb körben tegye lehetővé a távoktatást. Ugyanakkor gondoskodjon annak fejlesztéséről is, különös tekintettel a módszerekre és az eszközellátottságra. (Az sem lenne ördögtől való, ha a egy-egy hiányzó tanuló bekapcsolódhatna otthonról az élő oktatásba ilyen módszerekkel.)

De ha egyszer bevezetik, akkor gondoskodjanak róla, hogy a szülők munkahelyét ne veszélyeztesse a gyerekük otthonmaradása: a távoktatásban tanuló vagy karanténban levő diákok szülei kapjanak munkaidőkedvezményt, jogi védelmet, táppénztámogatást vagy más családtámogatást, hogy a családok egzisztenciája ne kerüljön veszélybe.

A felmérés eredményeit részletesebben ismertető elemzést itt, az oktatás jelenlegi helyzetét bemutató országos körképünket pedig itt olvashatja.