Úgy zsúfolja össze a MÁV az Érd felől munkába, iskolába igyekvő utasokat járvány idején, mintha a pekingi metróban lennénk

Egészségügy
2020 november 06., 10:04

A MÁV egyik népszerű járata a Martonvásárról reggel 6:48-kor induló vonat, ami Érd érintésével 7:19-kor érkezik a budapesti Déli pályaudvarra, vagyis pont ideális az agglomeráció fővárosban dolgozó vagy tanuló lakóinak.

A járat eleve népszerű, így zsúfolt, de csütörtökön még annál is keményebb volt a helyzet. Olvasónk. A. beszámolója szerint ugyanis “egy hosszú vagonnal kevesebbel indult és érkezett meg a Délibe.” A következmény? “Az emberek mint a szardíniák ilyenkor.” Hogy könnyebben el tudd képzelni a zsúfoltság mértékét, a vonaton tegnap annyian szorongtak, hogy

“Érden többen nem tudtak felszállni, sokan káromkodtak, fényképeztek.“

Vagyis a vonat a járvány tombolásának idején szó szerint csurig telt egymáshoz tapadó emberekkel. Hogy tényleg el tudd képzelni, íme A. október 16-án készült képei:

Fontos tudni, hogy ezen az október 16-ai napon a szerelvény teljes volt, nem hiányzott egy vagon sem.

A. szerint most csütörtökön érzésre olyan kétszer ennyien szorongtak rajta, már akik felfértek egyáltalán.

Most, amikor hiányzott egy teljes vagon a szerelvényből, annyian voltak, hogy A. nem tudott fotózni sem.

Ha ez nem lenne elég durva, a jelenség, mármint a vonat megrövidítése főműsoridőben, nem egyszeri alkalom volt:

"Ez hetente 1x átlagban előfordul, a COVID kellős közepen, iskolaidőszakban. A MÁV-nak már többször írtunk (gondolom ezt más is megteszi), hiába, lepasszolnak. Kérjük segítsenek a publicitással!"

Meg is kerestem a MÁV-ot. A következő négy kérdést tettem fel nekik:

  • Mi volt a mai jelenség konkrét oka és mi volt az ok az utóbbi idők más ilyen eseteinél?
  • Ha már többször is előfordult ilyen, mi az akadálya annak, hogy megelőzzék a jelenséget?
  • Járvány idején, amikor a városi közlekedésben kormányrendelet írja elő a reggeli sávban a járatsürítést, hogy történhet ilyen a vasúton?
  • Tudomásom szerint többen is írtak ebben az ügyben panaszt a MÁV-nak. Indult belső vizsgálat az ügyben?

Az állami vasúttársság válasza több ponton is megdöbbentő. Kiderül belőle ugyanis például az, hogy az utaspanaszok miatt nem indítottak vizsgálatot, az én érdeklődésemre viszont azonnal. Az sem derül ki a válaszból, hogy miért nem tudják megelőzni a jelenséget, annak ellenére, hogy az visszatérően jelentkezik. Íme a teljes válasz:

"Köszönjük a megkeresést, a MÁV-START szakemberei haladéktalanul megvizsgálták az ön által jelzett problémát. Esetenként előfordul, hogy műszaki okok (átalakítás, baleset miatti szervizelés és pótlásban való részvétel) miatt nem tud forgalomba állni elegendő motorvonat a Székesfehérvár és a Déli pályaudvar közötti vasútvonalon. Utasainktól elnézést kérünk a kellemetlenségek miatt. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosított legyen az utasigényeknek megfelelő kapacitás."