Először látszik, hogy a járvány megnövelte a halálozást Magyarországon

járvány
2020 november 11., 18:59

Frissítette a Központi Statisztikai Hivatal a magyarországi halálesetek hivatalos adatait, és most már markánsan látszik, hogy a járvány miatt többen hunytak el itthon, mint az előző években.

A KSH a 42. heti adatok feldolgozásánál jár, ez az október 12-18-i időszak. Azon a héten a statisztika szerint Magyarországon 2623-an haltak meg összesen. (Ez nyers adat még, adattisztítás után általában emelkedik még a szám.) Ez majdnem tíz százalékkal magasabb, mint a tavalyi 42. heti adat.

link Forrás

Az operatív törzs azon a héten 205, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet jelentett. Ami nagyjából annyi, mint amennyivel 2020 42. hetében többen haltak meg az előző évek 42. heti átlagához képest.

A korcsoportonként bontás alapján az látszik, hogy a 42. héten a 45-49 éves, a 60-64 éves és a 75 éveseknél idősebbeknél nőtt a halálozások száma az előző két hét adataihoz képest.

A 42. héten a Magyarországon elhunytak 8 százaléka volt a járvány áldozata.

És ez az arány mostanra jóval magasabb. A 42. héthez képest a múlt héten a járvány halálos áldozatainak száma már megháromszorozódott. (A lenti grafikon az operatív törzs napi jelentésein alapul, hétfőtől vasárnapig. Így egynapos csúszásban van a heti adatokhoz képest, de a trendeket jól mutatja.)

link Forrás

Az előző években a halálozások száma nagyjából azonos volt az októberi, november eleji hetekben Magyarországon. Ez 2300-2400-as átlag volt.

Ezt a számot jelentősen megemeli majd a koronavírus járvány.

A múlt héten már 600 áldozata volt a járványnak itthon. Ez az összhalálozáshoz képest is nagyon magas szám, az elmúlt évek október-novemberi heti halálozási átlagának a negyede.