Novák: Nem lehetetlenítjük el a homoszexuális párokat, csak bezártunk egy jogi kiskaput

politika
2020 november 21., 07:10

„Magyarországon homoszexuális párok eddig sem fogadhattak örökbe törvényesen gyermekeket. Ezért ezeket a párokat mi nem lehetetlenítettük el, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput” - mondta Novák Katalin családügyi miniszter a Heteknek adott, saját honlapján közzétett interjújában.

Arról a törvénymódosításról beszélt, ami alapesetben csak házaspároknak teszi lehetővé az örökbefogadást. Az egyedülállóknak ehhez külön miniszteri engedélyre lesz szükségük. Mivel meleg párok nem köthetnek házasságot, eddig is az volt az egyetlen esélyük a gyereknevelésre, ha hivatalosan egyikük, egyedülállóként fogadta örökbe a gyereket. Ez nem jelenti azt, hogy titkolóztak volna a gyámhivatal előtt.

photo_camera Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az új szabályok mellett már csak Novák Katalin hozzájárulásával fogadhatnak majd örökbe, akárcsak az egyedülállók. „Rosszindulatú hangulatkeltés azt mondani, hogy megbélyegeznénk az egyedülálló szülőket. Éppen ellenkezőleg: a lehető legtöbb eszközzel igyekszünk nekik is segíteni, hiszen emberfeletti munkát végeznek, amikor kettő helyett egyedül állnak helyt nap mint nap.”

A kormány ezen kívül Alaptörvénybe írja, hogy „az anya nő, az apa férfi”, amit Novák is összekapcsolt a Dúró Dóra által ledarált mesekönyvvel. A miniszter szerint „semmilyen szexuális propagandának nincs helye az óvodában és az iskolában. Nem véletlen az a mondás, hogy valaki azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Ez azt jelenti, hogy a legbiztosabb pont sincs meg az ember életében, teljesen elveszettnek érzi magát. Ha a gyerekeket megfosztjuk attól a bizonyosságtól, hogy ő fiú vagy lány, azzal ártunk nekik. Hogy felnőttként a szexuális identitása kit milyen cselekvésre késztet, az mindenkinek a magánügye”.

Az Orbán Viktort is felháborító mesekönyvben 17 kortárs szerző klasszikus meséket írt újra olyan hősökkel, akik különböző kisebbségi csoportokhoz tartoznak, például melegek.

Az interjúban szóba került a lengyel abortuszszigorítás is. „Érdekes helyzet, hogy miközben a magyar Alaptörvény szerint minden állampolgárt megillet az élet védelme a fogantatástól kezdve, európai viszonylatban mégis liberálisnak mondható a hazai szabályozás. Mi az oka annak, hogy ezt az ellentmondást a kormány még nem próbálta meg feloldani?” - szólt a kérdés, mire Novák azt mondta, nem jogszabályokkal kell harcolni az abortusz ellen.

„Szerintem az életvédők a döntéspártiak.”