Orvosi Kamara: Félreértelmezés, hogy sorshúzással döntenének a betegek közt

járvány
2020 november 21., 09:41

„Sorsolással döntene emberek életéről az orvosi kamara. Talán közjegyzőt is hívnának a pénzfeldobáshoz” - írta a héten a Magyar Nemzet, idézve Kásler Miklós minisztert is, aki a hippokratészi esküre hivatkozva nem támogatja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) járványügyi etikai irányelveit.

Lénárd Rita, a MOK alelnöke a Klubrádióban visszautasította, és féleértelmezésnek nevezte, hogy sorsolással döntenének emberek életéről. A dokumentumot még tavasszal tették közzé azért, hogy ha a járvány miatt túltelítődnének a kórházak, világos elvek mentén szervezhessék az ellátást. Ennek alapja, hogy ha olyan súlyos a helyzet, hogy választani kell élet és élet közt, azt kell előnyben részesíteni, akinek magasabbak a túlélési esélyei.

„Az egész világon vannak ilyen ajánlások a legrosszabb forgatókönyvvel kapcsolatban, ilyenek a szakma szabályai. Tömegbalesetnél is sokszor kell, hogy rangsoroljanak az ellátásban a mentőszolgálat orvosai, ugyanez van a sürgősségi osztályokon kicsit más téttel és nem ilyen nagy mértékben” - mondta Lénárd.

A sorsolás a legutolsó lehetőség, szerinte nulla a valószínűsége, hogy egyáltalán ne lehessen különbséget tenni két páciens között. „Csupán gyakorlati akart lenni ez az ajánlás, és a legvégső lehetőséget is számításba vették. Szó sincs tehát arról, hogy sorshúzással akarnának dönteni, ez hosszan kidolgozott, nagyon pontos módszer.”