Újabb gyanúsítottjai vannak a vesztegetési ügynek, amelyben Boldog István is gyanúsított

bűnügy
2020 november 21., 17:51

Már 11 gyanúsítottja van annak a hivatali vesztegetési ügynek, amelynek Boldog István fideszes képviselő és jobbkeze, Fehér Petra törökszentmiklósi önkormányzati képviselő is gyanúsítottak - írja a Magyar Hang. A 11 gyanúsított közül négyen töltöttek be valamilyen választott tisztséget.

Mint korábban írtuk, a Központi Nyomozó Főügyészség azért nyomoz, mert felmerült a gyanú, hogy Boldog István Jász-Nagykun-Szolnok megyei választókörzetében jogellenesen befolyásolták az uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) pályázatait, a nyertesektől pedig visszakérték az elnyert pénz egy részét. Ebben az ügyben 2019 decemberében letartóztatták Fehér Petrát, aki Boldog István korábbi jobbkezeként ismert, és akinek a neve a Fidesz-KDNP országos listáján is szerepelt 2018-ban, korábban pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. Idén májusban pedig Boldog Istvánt is gyanúsítottként hallgatták ki a vesztegetési ügyben.

A Magyar Hang azt is írja, hogy Fehér Petra csak most, november 18-án mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról, pár nappal azelőtt, hogy az megszűnt volna.Fehér ugyanis tavaly november óta nem jelent meg egy képviselő-testület ülésen sem, így az önkormányzati törvény értelmében a megbízatása megszűnt volna. Tavaly december után egy ideig volt indoka, hogy miért nem járt az ülésekre, hiszen előzetes letartóztatásban volt. Nyár óta viszont már nem állt bűnügyi felügyelet alatt, viszont azóta sem jelent meg egyszer sem a testületben.

Időközben viszont megillette őt a tiszteletdíj az önkormányzati képviselői és megyei közgyűlési tagsága után is. A lap szerette volna megtudni, hogy a képviselő távollétében fölvette-e a honoráriumát, de nem érkezett válasz.