Szijjártó: Szeretjük George Clooney-t

George Clooney egy tévéinterjúban kritizálta Orbán Viktor rendszerét, majd a kormány arra jutott, hogy a dúsgazdag hollywoodi színész Soros György politikai akaratát hajtja végre. Clooney erre közleményben jelezte, hogy egyszer találkozott Sorossal, és szégyellné magát, ha nem szólalna fel a tekintélyelvűség ellen.

Ezután már a magyar külgazdasági és külügyminiszter is megszólalt az ügyben. Szijjártó Péter azt mondta Clooney-ról, „mint színészt kedveljük, nagyra becsüljük”, de itt nem egy színészeti kérdésről, hanem egy politikai ügyről van szó. Látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei korlátosak, és hogy a nemzetközi mainstream médiából szerzi alapvetően az információit, amivel nincs semmi baj, hiszen mit tudna tenni – mondta Szijjártó, aki szerint Clooney politikai véleményéről megvan a maguk véleménye.

Közben egy Facebook-posztban Varga Judit igazságügyi miniszter is megszólította Clooney-t: „Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár, szívesen vendégül látom egy valódi kávéra és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik. Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről. Valóság. What else Mr. Clooney?”

Érdekesek a visszafogott reakciók, hiszen Clooney így fogalmazott: „Ami korábbi megjegyzéseimet illeti, szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle a tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat. Mintha 1956 soha nem történt volna meg, amikor a világot elárasztották a szovjet uralom elől menekülő magyar menekültek.”

totális fideszes kontroll alatt lévő közmédia persze továbbra is masszívan sorosiztázza Clooney-t. Az adásban a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, Farkas Örs azt mondta: „Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Elég elkeserítő, hogy vannak olyan szereplők, akár politikától mentes szereplők, akik Sorosnak az ilyen politikai szándékát végrehajtják.

Nemrég Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár is megszólalt az ügyben: „Minden tisztelet mellett én abban sem vagyok biztos, hogy ha egy hétköznap megkérdeznék, akkor egészen pontosan elhelyezné, hogy Budapest, Magyarország hol van, és mit is kell rólunk tudni.”