25 millió forintos kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosként ismert Bene Krisztiánnak

bűnügy
2020 november 25., 15:12

Négy évnyi pereskedés után a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon ítéletet hirdetett a lúgos orvosként ismertté vált Bene Krisztiánnal szemben indított kártérítési ügyben. A bíróság kimondta, hogy Benének 25 millió forint kártérítést kell fizetnie az általa megcsonkított Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát.

A telex.hu beszámolója szerint a bíróság figyelembe vette a döntésénél, hogy a nő ma is minden nap szembesülni kényszerül a lúgos támadás következményeivel, továbbá azt is, hogy a biztonsági érzete megszűnt, a támadás következtében újabb gyermeket nem szülhetett.

Az ítéletben súlyos hátrányként értékelték azt is, hogy Renner Erika nőiessége és szexuális élete súlyosan sérült. Ezért sem tartotta túlzónak a 25 millió forintos nem vagyoni kártérítést. Az ítélethirdetés után Renner Erika a lapnak elmondta, hogy megkönnyebbült, és ugyan tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség, A telex.hu-nak elmondta azt is, hogy az ítéletnek fontos társadalmi üzenete is van: „Nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek”.

Ez most a kártérítési per első fokú ítélete volt, a büntetőperben idén júliusban született jogerős ítélet: a rendkívüli módon elhúzódó ügy végén 11 évre ítélték a volt barátnőjét megcsonkító kórházigazgatót, Bene Krisztiánt. A férfi 2013 márciusában kábította el és csonkította meg Erikát. Bár Bene ellen többféle bizonyíték is volt, és támadás után rögtön őrizetbe vették, később mégis elengedték a rendőrök, és megpróbálták megszüntetni az ellen folyó nyomozást, ami csak azután indult újra, hogy az áldozat panaszt tett.

Renner Erikáról és családjáról szóló első videónk 2017 márciusában jelent meg, 2018-ban pedig részletesen beszélt a tárgyalás és a vizsgálat során történtekről.