Síró alkalmazottak az állománygyűlésen: kiborultak a kiadó munkatársai, mert ők adják ki Jordan Peterson új könyvét

KULTÚRA
2020 november 25., 11:35

Kiabálással, sírással és szenvedélyes hozzászólásokkal tarkított állománygyűlést tartottak Kanada legnagyobb könyvkiadójánál, a Penguin Random House Canadánál, nem sokkal azután, hogy bejelentették, jövő márciusban ők jelentetik meg Jordan Peterson kanadai bestsellerszerző pszichológus új könyvét.

A megbeszélés a Vice beszámolója szerint feszült hangulatban zajlott, a stáb jó néhány tagja ugyanis nehezen tudja feldolgozni azt, amit egy, a lapnak nyilatkozó munkatárs így fogalmazott meg:

“Peterson a gyűlöletbeszéd és a transzfóbia ikonja. És a fehér felsőbbrendűségé is, függetlenül ennek a könyvének a tartalmától. Nem vagyok büszke arra, hogy olyan cégnél dolgozom, amely kiadja őt.”

Az állománygyűlés egyik hozzászólója arról mesélt, hogy Peterson korábbi könyvei hogyan radikalizálták az apját.

A könyv miatt nyitott anonim céges csatornán hetvennél több vélemény érkezett és csak néhány hozzászóló támogatta, hogy kiadják a művet.

Ami a korábbi, 12 szabály az élethez című művének a folytatása, Túl a renden: 12 további szabály az élethez címmel. Ami meglehetősen ironikus, tekintetbe véve, hogy a pszichológus-életmódtanácsadó a mű megírása közben majdnem belehalt az életmódjába, ugyanis olyan súlyos gyógyszerfüggő lett, hogy több mint egy éven át kezelték Oroszországban - ahol mesterséges kómában tartották - és Szerbiában, ahol a kórházban a koronavírust is elkapta.

Jordan B. Peterson 2016-ban lett világhírű, miután azt mondta, nem hajlandó betartani az új kanadai törvényt, ami - szerinte legalábbis - kötelezővé tenné a választott személyes névmások használatát. Emiatt a gesztus miatt is lett az alt-rightosok, populisták és szélsőjobbosok bálványa. Azóta 12 szabály az élethez címmel sikerkönyvet írt, vlogol, vitákon vesz részt, és tömött termekben életvezetési előadásokat tart, többek között a drogfüggőkről is sokat értekezett. Tavaly május végén Budapesten is járt, Orbán Viktorral is találkozott, aki szerinte megpróbálja visszaadni a magyar kultúra metafizikai megalapozottságát.