Több száz milliót ad a kormány a debreceni reptérnek a koronavírus miatt

gazdaság
2020 november 25., 05:57

Egy kedd esti kormányhatározat szerint a kormány több száz milliós támogatást ad az ország második legnagyobb repterének számító Debrecen Nemzetközi Repülőtérnek a koronavírus miatt. Egyrészt biztosítanak 365 milliót a működtetéséhez, egy másik 365 millióból pedig járatindítási támogatási programot dolgozhatnak ki. A pénzt az önkormányzati tulajdonú Debrecen International Airport Kft. kapja a külügyminisztérium keretéből.

A Debrecen nemzetközi repülőtér főépülete és utasterminálja
photo_camera Fotó: Oláh Tibor/MTI/MTVA

A debreceni reptérhez eddig is áramlottak az állami péntzek, a kormány még tavaly decemberben döntött arról, hogy ad 2,35 milliárdot fejlesztésre, évi 400 milliót pedig a működtetésre évi, a repülőtéri tűzoltóságnak pedig 700 milliót hagytak jóvá akkor.

A járvány által okozott forgalomomcsökkenés miatt a Budapest Airport Zrt. is rendkívül nehéz helyzetbe került, hiszen tavasszal a forgalom az egy évvel korábbihoz képest 99 százalékkal csökkent, de amikor a vállalat 50 millió eurós támogatásra pályázott volna az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD), a kölcsönt a magyar kormány megvétózta.